(Budaörs – 2013. augusztus 21., Budaörsi Infó) Sok kisdiák örömködve ugrált a napokban, mert azt olvasták különböző közösségi oldalakon, hogy nem lesz nyelvtan óra szeptembertől. Sokak számára a „hejesírás” nem egy közkedvelt dolog, és meg is értjük, mert a magyar nyelvet szépsége mellett bonyolultsága is ...

2013. augusztus 20-án, 9 órától zajlott a Szent István napi városi ünnepség a Templom téren. Wittinghoff Tamás polgármester államalapító királyunkra emlékezve így fogalmazott beszédében: “Nem keverte össze az erőt az erőszakossággal. Következetesen és igazságosan járt el, a törvényt mindenkivel megtartatta, a jogszabályokat nem a saját szűk köreire szabta, és nem változtatgatta. Stabil viszonyokat ...

Több mint 1,3 millió diák kezdi meg a tanévet szeptember 1-jén. Iskolákat nem zártak be, miközben többnek új fenntartója lesz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési ...

Véget ért a Szent István napi ünnepség Budaörsön. A kilenc órakkor kezdődő Budaörsi Fúvószenekar térzenéjét Wittinghoff Tamás polgármester ünnepi beszéde  követte. A Piros Rózsa Dalkör műsorát követően pedig az ÚJ KENYÉR megszentelésére és megáldására került sor. Weboldalunkon hamarosan megtekinthetik képes összefoglalónkat az ...

(Budaörs – 2013, augusztus 20., Budaörsi Infó) 1083. augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt. 1991-től pedig államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett az augusztus 20. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának ...

A nagykörúti villamosvágányok és dilatációs szerkezet felújítása után folytatódik a munka a Petőfi hídon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ ...

Budaörs Város Önkormányzata várja a budaörsieket a 2013. augusztus 20-án 9.00 órakor kezdődő városi SZENT ISTVÁN NAPI ünnepségére a TEMPLOM ...

Országszerte számos kulturális és szórakoztató programot rendeznek az államalapítás ünnepén: előadások, koncertek, kiállítások, sport-, családi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket augusztus ...

“A magyar konyha elképzelhetetlen magyar paprika nélkül”, a most kezdődő, a magyar paprikát népszerűsítő kampány célja a fogyasztás növelése – jelentette ki Fazekas Sándor pénteken Budaörsön, egy bevásárlóközpontban. A vidékfejlesztési miniszter a kampány nyitórendezvényén többek között arról beszélt, hogy a paprika “nemzeti büszkeségünk, a magyar identitás része”, a népművészetben és a gasztronómiában is egyaránt kiemelt helyet ...

(Budaörs – 2013. augusztus 16., Budaörsi Infó) Az V. U19-es férfi kézilabda világbajnokság 50 milliós kormánytámogatása mellett Budaörs is jelentős összeggel járult hozzá a megrendezéshez. Ilyenkor jogosan felmerül az emberben a kérdés, hogy a budaörsi támogatás vajon megtérül-e, volt-e valami haszna a város számára. Cikkünkben ennek jártunk ...

A hét végéig nem várható csapadék és fokozatosan melegszik az idő. Vasárnap ismét 30 Celsius-fok feletti maximumokra lehet számítani – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú ...

Egy pilisvörösvári férfit zavarta, hogy lefotózták, ezért figyelmeztető lövést adott le gáz-riasztó fegyverével. K. Miklós felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi ...