Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

A kutya viselkedéséért a körülötte élő emberek felelnek – mondta a súlyos kutyatámadások  kapcsán Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője az egyik televízió műsorban.

Magyar és külföldi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjei mellett egész estés filmek, workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is várják az érdeklődőket a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon október 24. és 27. között a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban és a BABtérben.

Meghosszabbított nyitvatartással és fél áron várják a közönséget a programban résztvevő helyszínek az idei Szabadulószobák éjszakáján, október 26-án.

Az örökös csak a megörökölt vagyonnal felel az örökhagyó tartozásaiért – mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke az egyik televízió műsorban. 

(Budaörs, 2018. október 21. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) A kormány két nap alatt gyakorlatilag beszántotta az egész lakástakarékpénztári üzletágat azzal, hogy mostantól nem ad állami támogatást az újonnan kötött, vagy a mostantól utólagosan meghosszabbított szerződésekre.

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

(Budaörs, 2018. október 20. – Budaörsi Infó) Dr. Mihály István r. dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2018. október 15-ei hatállyal áthelyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába dr. Pál Adrián r. alezredest, a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetőjét.

Szemproblémája segíthette Leonardo da Vincit a háromdimenziós alakok zseniális ábrázolásában egy új kutatás szerint.

(Budaörs, 2018. október 20. – Budaörsi Infó) Akkor családbarát egy település, ha több generáció békés együttélését teszi lehetővé – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Családbarát önkormányzat díjának átadóján az Országházban, ahol harminc település kapta meg az elismerést.    

Idén is meghirdeti festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatát a Diákhitel Központ. A KÉPZŐ elnevezésű pályázat idei témája a “Szerep-modell” kérdése – azaz milyen szerepeket vállal egy ember az élete során, milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy fiatalnak, ha karriert épít, vagy ha családot alapít. 

(Budaörs, 2018. október 19. – Budaörsi Infó) 2018. október 18-án nyílt meg a PostART-on Papp András Albert, általános művész első kiállítása. 

(Budaörs, 2018. október 19. – Budaörsi Infó) A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál idén harmadik alkalommal szervez Magyarországon és Erdélyben vetítéseket a legfrissebb hazai és nemzetközi animációs mesefilmekből október 20. és 27. között. A budaörsi helyszínen a gyerekeket és a kisgyerekes családokat animációs foglalkozásokkal és gyerekkoncerttel is várják.