Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére – mondta Antos László, a szövetség ügyvezető igazgatója az egyik televízió csatorna műsorában. 

A hét elején az eső mellett havas eső, havazás is lehet, a hét második felében eső lesz a jellemző. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s többfelé a maximumok is plusz 5 fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

(Budaörs, 2018. november 19. – Budaörsi Infó) 2018. november 17-én rendezték meg az 5. ÉPÍTÉSZ SZÜRET “Budaörs – a formálódó város” kiállítását, melyben az elmúlt 5 év antológiáját mutatták be interaktív formában.

A mindennapi életben nem jelent változást, hogy átalakítják a Nemzetközi Mértékegységrendszert, amelynek alapegységei ezentúl természeti/technikai állandókhoz lesznek kötve. Ez biztosítja, hogy a 2019. május 20-ától érvényes új mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens lesz – mondta Nagyné Szilágyi Zsófia szakértő annak kapcsán, hogy pénteken többek között elfogadták a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban […]

Ma Magyarországon minden hajléktalannak jut hely, az ellátórendszer felkészült az idei télre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

(Budaörs, 2018. november 17. – Budaörsi Infó) Idén is, mint a korábbi években a Bleyer Jakab Általános Iskola diákjai Szent Márton tiszteletére adománygyűjtést szerveztek.

(Budaörs, 2018. november 18. – Budaörsi Infó) A KettőPontNulla tanulócsoport diákjai és mentorai minden félévben adománygyűjtő akciót szerveznek. Az idei meglepetésük a sokak által kedvelt Diótörő, Csajkovszkij zenéjével, koreografált betétekkel.

(Budaörs, 2018. november 16. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben már olvashattak arról, 2017. december 2-án rendezte meg a harmadik Mikulás futást Budaörsön a RunÖRS csapata. A futás időtartama alatt adománygyűjtésre is sor került a Budaörsi Infó szervezésében, az Egy szív a gyermekért Alapítvány javára. 

(Budaörs, 2018. november 17. – Budaörsi Infó) 2018. november 15-én került megrendezésre a 23. Úton-útfélen elnevezésű bábverseny a Rendőrség Teve utcai objektumában.

(Budaörs, 2018. november 17. – Budaörsi Infó) A budaörsi Mi- Másért Kortárssegítő Csoportjáról már korábban olvashattak hírportálunkon. Tavaly ilyenkor kedves üzenetekkel ragasztották tele a várost, majd pedig  régi sálakat tekertek Budaörs utcáin a fákra, hogy akinek szüksége van rá, az elvihesse. Idén jótékonysági süti sütést szerveztek.

(Budaörs, 2018. november 17. – Budaörsi Infó) 2018. december 1-én ingyenes programokkal vár minden érdeklődőt a Kamaraerdei Közösségi Ház! 

A médiatanács nem hosszabbította meg a Sláger FM és Music FM szerződését – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság.