Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Új munkaviszony létesítésekor a munkavállalónak át kell adnia a foglalkoztató részére a TB kiskönyv elnevezésű nyomtatványt! Július 15-től hatályos új rendelkezések hatására módosultak a jövedelemigazolás kiállításának szabályai is.

Vitamaxi néven iskola-előkészítő csoport indul szeptembertől Budaörsön, a Szőlő közben. A Vitamaxi hasonló kezdeményezés, mint a Mindszenty József Általános Iskola és Óvodában már évek óta sikerrel működő Lurkó csoport. A kis létszámú csoport óvodai rendben működik reggel fél 8-tól délután 5-ig. A Vitamaxi a nevelési tanácsadó szakvéleménye alapján fogad gyerekeket. A budaörsi gyermekek térítési díját […]

(Budaörs – 2013. szeptember 4, Budaörsi Infó) Sokszor hallottuk már a héten, hogy itt az iskolakezdés! Azonban valahogy el is kell jutni odáig. A szerencsések csak felkelnek nyolc előtt 10 perccel és átsétálnak. Aztán ott a reggeli bicajozás, vagy futás a szomszéd kutyája elől. Akikkel nem volt kegyes az élet, azok pedig busszal, villamossal érkeznek […]

A hétvégi rendezvény fotógalériáját bővítettük, mint ígértük. Akik nem voltak ott nézzék meg, hogy milyen jól szórakoztak a jelenlévők.

(Budaörs – 2013. szeptember 3., Budaörsi Infó)  Sokan szeretik a jó borokat, és egy kellemes vacsora után nincs is jobb, mint egy finom száraz nedü elfogyasztása jó társaságban. Azonban gondoljuk tovább a dolgokat, és legyünk kreatívak. A bort megisszuk, a palackot visszaváltjuk, viszont még ott van a parafadugó. Nem is gondolnák, hogy mennyi mindenre alkalmas ez […]

(Budaörs – 2013. szeptember 2., Budaörsi Infó) A hétvégén volt az Idesüss Budaörs Napja. Póni lovaglás, rendőrkutya bemutató, tűzoltók és még sorolhatnánk. Nézzék meg összefoglalónkat a hétvégi rendezvényről. Aki lemaradt kimaradt.

(Budaörs – 2013. szeptember 1., Budaörsi Infó) Tóth József kiállítása szeptember 6-ig tekinthető meg a Városháza aulájában. A képei magukért beszélnek, nézzék meg a kiállításról készült összefoglalónkat.

(Budaörs – 2013. augusztus 30., Budaörsi Infó) Voltaire napi ötven csésze kávét ivott. Amikor figyelmeztették, hogy a kávé alattomos méreg, azt felelte: „akkor nagyon – nagyon alattomos lehet, mert én ötven éve iszom, és még látszólag semmi bajom”.

(Budaörs – 2013. augusztus 31., Budaörsi Infó) Ma volt az Idesüss Budaörs Napja. Aki kihagyta bánhatja, mert nagyon sokan eljöttek, és a programok is jók voltak. Hamarosan megtekinthetik videós beszámolónkat is, és fotógalériánk is folyamatosan bővül. Akik nem voltak ott nézzék meg miből maradtak ki, akik ott voltak, azok pedig emlékezzenek mosolyogva a mai napra. 

(Budaörs – 2013. augusztus 31., Budaörsi Infó) Az iskolakezdés nem csupán a kisdiákoknak okoz fejfájást, hanem szüleiknek is. Az egyre emelkedő tankönyv és tanszer árakkal nehéz lépést tartani. A rezsi és a lakbér kifizetését követően sok esetben nem marad pénz a beiskoláztatásra. Ebben az esetben lehet igénybe venni az iskolakezdési támogatást.

(Budaörs – 2013. augusztus 30., Budaörsi Infó) 2013. augusztus 29-én nyitotta meg Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere Tóth József „Füles” kiállítását. Szeptember 6-ig lehet megtekinteni a Városháza aulájában ingyenesen.

Otthonukban verekedett össze egy testvérpár.