Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

A Nemzetközi Párnacsata Nap alkalmából – ahogy a világ számos más városában is – Budapesten, a Hősök terén is párnacsatát rendeztek 2016. április 2-án.

(Budaörs, 2016. április 3. – Budaörsi Infó) A rendőrség munkatársai Pest megyében három olyan helyszínen várják az érdeklődőket, ahol a közreműködő szervezetek képviselőivel és a témában jártas szakértőkkel közösen tájékoztatják a lakosságot vagyonvédelmi lehetőségekről, a mindennapok biztonságáról.

(Budaörs, 2016. április 3. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) Pár napja változott a törvény, a bankoknak már nem kötelessége biztosítani a kétszeri ingyenes előtörlesztési lehetőséget.

A Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája: 2016-ban a Magyar Turizmus (MT) Zrt. tematikus évéhez, a Gasztroélmények évéhez kapcsolódva keresik azt a hazai éttermet, amely kiemelt figyelmet szentel környezetének gondozottságára, virágosítására. A versenyre május 31-ig lehet pályázni – közölte az MT Zrt.

(Budaörs, 2016. április 2. – Budaörsi Infó) 2016. március 19-én tartották meg a Városi Ifjúsági Klubban az első budaörsi Ifjúsági Gitárversenyt. Három korcsoportban indultak a versenyzők és nem csak a nézőket, de a zsűrit is levették a lábukról. A legkiválóbb fellépők a tárgynyeremények mellé egy bemutatkozási lehetőséget is kaptak a Budaörsi Infóban. Olvassák el cikkünkben, […]

A tavasz beköszöntével országosan – így a megyénkben is – megnövekedik a szabadtéri tűzesetek száma, ezek többsége összefüggésbe hozható a megkezdett kerti munkákkal.

(Budaörs, 2016. március 24. – Budaörsi Infó) 2016. április 4-én új kiállítás nyílik a Városházán. Scheithauer Séd Imre Kalandozások című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Vendég kiállító Csákányi Jutka.

A pilisvörösvári járőrök egy helyi férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. György 48 éves pilisvörösvári lakos ellen.

A budakeszi rendőrök ajándékot kaptak egy helyi kislánytól. A Budaörsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrősének munkatársait 2016. április 1-jén egy 11 éves lány lepte meg.

Mától ötvenkilenc gyógyszer ára csökken átlagosan 13,6 százalékkal, amiből a legnagyobb mértékben, mintegy 50 százalékkal egy reflux betegséget kezelő, úgynevezett protonpumpagátló készítmény ára mérséklődik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága.

(Budaörs, 2016. április 1. – Budaörsi Infó) 2016. március 19-én tartották meg a Városi Ifjúsági Klubban az első budaörsi Ifjúsági Gitárversenyt. Három korcsoportban indultak a versenyzők és nem csak a nézőket, de a zsűrit is levették a lábukról. A legkiválóbb fellépők a tárgynyeremények mellé egy bemutatkozási lehetőséget is kaptak a Budaörsi Infóban. Olvassák el cikkünkben, […]

Hazai források nyújtanak támogatást az innovatív vállalkozásoknak és együttműködéseknek Pest megyében.