Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

A „Szedd magad” akció országosan is elindul több helyen, ahol a piaci árnál sokkal olcsóbban lehet hozzájutni a szabadföldi eperhez, és később más gyümölcsökhöz is.

(Budaörs, 2016. május 17. – Budaörsi Infó) Ha most indult volna vásárolni a budaörsi Auchanba, akkor tervezze újra a délutánját. 18 óra körül ismét kiürítették az áruházat, és lezárták bejáratokat.

(Budaörs, 2016. május 17. – Budaörsi Infó) 2016. április 22-én ülésezett a képviselő-testület. Nagy nyilvánosság előtt ekkor hangzott el először, hogy valamilyen probléma merült fel az Europ-Med új fizikoterápiás központja körül. 2016. május 12-én sajtótájékoztatóval egybekötött helyszínbejárást tartott a budaörsi Fidesz. Nagy Sándor András, a helyi Fidesz elnöke és dr. Kovács Attila Csaba főigazgató főorvos […]

A döntő másik két résztvevője a Bagossy Brothers Company és a Run Over Dogs volt.

Új technológiákat, “okos város”-rendszereket, információs technológiai megoldásokat és a környezetbarát innováció lehetőségeit kínálva igyekeztek lendületet adni magyar vállalatok képviselői a magyar-kínai együttműködésnek a délnyugat-kínai Csungkingban az elmúlt napokban.

(Budaörs, 2016. április 29. – Budaörsi Infó) 2016. május 28-án ismét Kamaraerdő Napja! A rendezvényt a Hosszúréti patak melletti sétányon rendezik meg. 

Római kori kereskedőhajó rakományát hozták felszínre Izraelben. A műtárgyakat két búvár véletlenül fedezte fel a tenger fenekén.

Május 17-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket azok a diákhitelre jogosult hallgatók, akik ebben a tanévben szeretnének kölcsönhöz jutni.

Minden Magyarországon élő személynek kötelező fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot (tb), akkor is, ha nem szorul orvosi kezelésre.

(Budaörs, 2016. május 17. – Budaörsi Infó) Recept, tervek, esélyegyenlőségi szószóló, budaörsi képes hírmix, új áruház, és a legjobb programok Budaörsön. Erről és még hasonló érdekességekről olvashatnak a Budaörsi Infó ehavi számában. Keressék a postaládájukban.

A jelenség nem csak hazánkra jellemző, hanem az Európai Unió legtöbb tagállamára is. A rendszerváltás óta közel duplájára nőtt Magyarországon azoknak a fiataloknak a száma, akik bár elmúltak 20 évesek, még mindig a szüleikkel élnek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tanulmányából, amely a 2011-es népszámlálás adataira épül. Az M1 Summa című […]

Először lesz magyar versenyző a washingtoni nyilvános beszélő és beszédértékelő világbajnokságon, miután a hétvégén az Európa-bajnokságon a magyar csapat két arany és egy bronzérmet szerzett – közölte a Toastmasters International kommunikációs és vezetési készségfejlesztő nonprofit szervezet hétfőn.