Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2018. július 12. – Budaörsi Infó) A Frankhegy területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatról tart lakossági fórumot a Főépítészi Iroda 2018. július 18-án. A tervekről augusztus 8-áig várják a lakosság véleményét.

(Budaörs, 2018. július 12. –  Budaörsi Infó) A Budaörsi Járásbíróság 2018. július 16. és augusztus 17-e között ítélkezési szünetet tart. Az ügyfélközpont azonban hétköznaponként 9 és 11 óra között félfogadást, hétfő délelőttönként pedig a bíróság panasznapot tart.

(Budaörs, 2018. július 12. – Budaörsi Infó) Budaörs város területén a BFK által engedélyezett szerekkel és dózisban szúnyoggyérítés történik július második felében.

(Budaörs, 2018. július 11. – Budaörsi Infó) A budaörsi Csiki Pihenőkert a héten vendégül látta a táborában két testvérvárosunk, Magyarkanizsa és Kisújfalu gyermekeit is.

Szakértők szerint már a születéstől lenne mód arra, hogy megelőzzék az 1-es típusú diabétesz kialakulását: az ötlet azon alapul, hogy porított inzulinnal edzenék a kisbabák immunrendszerét, így életre szóló védettséget érnének el náluk.

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.

Minden eddiginél erősebb felhozatal, több mint száz fellépő várja az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT) érkezőket vasárnapig Velencén – közölte a fesztivál igazgatója a rendezvény szerdai hivatalos megnyitóján. 

(Budaörs, 2018. július 11. – Budaörsi Infó) 2018. július 13-án ingyenes workshop lesz Budaörsön. 

(Budaörs, 2018. július 11. –  Budaörsi Infó) A Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata ezüstérmet szerzett a 2017/2018-as magyar bajnokságban, ezzel megszakítás nélkül tizenhatodszor vívta ki annak a lehetőségét, hogy nevezzen az Európai Asztalitenisz Szövetség kupasorozatába.

A katasztrófavédelem arra biztatja az ingatlantulajdonosokat, hogy még jóval a fűtési szezon kezdete előtt végeztessék el a kémények díjmentes ellenőrzését.

Jobban alszanak azok a babák, akiknél már a harmadik hónapban megkezdik a hozzátáplálást, tehát az anyatej mellett szilárd táplálékot is kapnak – olvasható a BBC honlapján. 

A várható heves zivatarok, felhőszakadás veszélye miatt adott ki több megyére és a fővárosra figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat szerdára.