Októbertől ismét indul az ösztöndíjas Net-Coach képzés

Októbertől ismét indul az ösztöndíjas Net-Coach képzés – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

 

 

A közlemény szerint az okoseszközök szolgáltatásai és a mesterséges intelligencia egyre nagyobb kihívást jelentenek diákoknak, szülőknek és tanároknak egyaránt.

Kiemelték, hogy az NMHH és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Net-Coach program a magyar pedagógusokkal és más szakemberekkel összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskolásoknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és a digitális tér kihívásait.

Felhívták a figyelmet arra, hogy októberben második alkalommal indul Vácott a költségmentes és ösztöndíjjal is támogatott képzés, amelyre szeptember 20-ig lehet jelentkezni.

A kurzusra olyan pedagógusok, pszichológusok és más, az oktatási rendszerben tevékenykedő szakemberek jelentkezését várják, akik napi kapcsolatban állnak fiatalokkal; a megfelelően kiképzett, hozzáértő specialisták kulcsszerepet játszanak abban, hogy a diákok, szülők és akár saját kollégáik is jobban eligazodjanak a gyorsan változó digitális környezetben – írták.

Az NMHH szerint a képzés első évfolyama már sikeresen végzett, így ma már 30 net-coach dolgozik az ország különböző iskoláiban és intézményeiben.

Az ő feladatuk előadásokkal, tanácsadással és konzultációkkal segíteni saját közösségüket az okoseszközök és a közösségi média tudatosabb és biztonságosabb használatában – tették hozzá, azzal együtt, hogy a visszajelzések egyértelműen igazolták, hogy nagy szükség van a munkájukra, ezért az első év tapasztalatainak felhasználásával és beépítésével októberben elindul a képzés második évfolyama.

Kifejtették, hogy a három hónapos kurzus egy tizenhárom napos intenzív tréning formájában, általában kéthetente pénteken és szombaton kerül megrendezésre, ennek során a résztvevők a legkiválóbb szakértőktől sajátítják el az újmédia működésének minden részletét.

A résztvevők a digitális világ kihívásaihoz fűződő tanácsadói, tartalomfejlesztői és konfliktuskezelési készségeket is szereznek – fűzték hozzá.

A cél nem csupán az, hogy a net-coachok képesek legyenek a hatékony és biztonságos eszközhasználatra, hanem hogy tudásukat mások javára is tudják fordítani: a program ezért külön hangsúlyt fektet arra, hogy a diákokhoz és a szülőkhöz egyaránt hatékonyan tudjanak szólni, és képesek legyenek őket szakszerű tanácsokkal is ellátni.

A jelentkezéssel kapcsolatos részletes információk már megtalálhatóak az Apor Vilmos Katolikus Főiskola honlapján.

A program védnökei Koltay András, az NMHH elnöke, valamint Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora.

Közölték azt is, hogy a https://youtu.be/YB9fMaBur-w linken elérhető videóban Kis Norbert, a Net-Coach programvezetője nyújt tájékoztatást a képzésről.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.