A képviselő-testületi ülésen történt – Milliárdos pályázati előlegeket utal vissza a város kormánydöntés miatt

(Budaörs, 2024. szeptember 12. – Budaörsi Infó/budaors.hu) 2024. szeptember 11-én ülésezett a képviselő-testület Budaörsön.

 

 

Első napirend előtti felszólalóként Stifft Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) köszönetet mondott a műszaki ügyosztály kollégáinak, amiért időben és megfelelő minőségben elkészült a Patkó utca 9. szám előtti vízelvezető rács, valamint azért is, hogy a lakók kérésére a Lévai utcai játszótérre felszerelték a napvitorlát. Ezt követően elmondta, hogy a Lévai utcában többen jelezték, az elmúlt napok erős vihara következtében fák ágai törtek le, ezért kérte a BTG munkatársait, hogy járják körbe a helyszínt, és ahol szükséges, végezzék el a takarítást.

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szintén megköszönte a műszaki ügyosztály munkáját, amiért az elmúlt félév során három utcát is felújítottak a körzetében. Az Árvácska utca lakói jelezték felé, hogy a vízelvezető rács megsüllyedt, amely balesetveszélyes lehet a kerékpárosok, rollerezők számára. Kérte, hogy vizsgálják meg, és végezzék el a szükséges javításokat.

Kisberk Balázs (Budaörsi Gazdakör) felhívta a figyelmet a légkondicionálókból az utcára csöpögő kondenzvíz problémájára, majd idézte az Óbuda-Békásmegyeren hatályos szabályozást, miszerint a kondenzvíz lefolyója nem vezethető ki külső térbe. Javasolta, hogy ezt Budaörsön is alkalmazza.

Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) megköszönte, hogy a Tátra utca elején parkoló gépjárművet elszállította a hivatal, azonban az ott található szűk útszakaszon a szemétszállító autó a járdán közlekedett, ami miatt a járda megsérült és jelenleg nem használható. Kéri a BTG-t, hogy végezzék el a javításokat.

Wittinghoff Tamás, polgármester beszámolt a két ülés közt eltelt időszakról.

Első napirendi pontként jóváhagyták a 2024. évi költségvetés módosítását.

Ugyancsak elfogadták pár jogszabályváltozás átvezetését a közterület-használat kapcsán.

Egy tulajdonos kérésére kivették az ingatlanját a változtatási tilalom alól.

A képviselők jóváhagyták az Idősek Otthonában biztosított dolgozói étkezési díjakat.

Módosították az SZMSZ-t, mert az előrehozott önkormányzati választások miatt nem tarthatók a korábbi kötelező határidők.

Elfogadta a testület az önkormányzat 2024. I. féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót.

Pótelőirányzatot biztosítottak több óvoda és az Egyesített Bölcsődei Intézmények részére. Elsősorban a közüzemi díjak drágulás miatt volt erre szükség.

Jóváhagyták a Budaörsi víziközművek 2025-2039. évek közötti időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terveit.

Elfogadták a Régiségbúvár Egyesület támogatásának elszámolását és beszámolóját.

BTG Nkft. közszolgáltatási keretszerződését is módosították, leginkább a faápolási költségek miatt volt erre szükség, de a szélsőséges időjárás okozta károk miatt is.

Jóváhagyták pályázat kiírását a Budaörs, Templom tér 17. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületrész bérbeadására.

Úgy határozott a testület, hogy idén nem emelik a temetői díjakat.

Döntöttek, egy a Szabadság úton lévő ingatlan értékesítéséről.

A Farkasréti út 6. szám alatti ingatlan egy részét átadják a Budaörs Tanodának.

Budaörshő Kft. Felügyelő Bizottságába tag delegálásáról döntöttek.

Jóváhagyták a Primanima Kft. kérelmét, így a Templom tér 12. szám alatti ingatlan emeleti részén lévő 6 szobát és 3 termet térítésmentesen biztosítja idén is a testület a Primanima Fesztivál sikeres lebonyolításához.

Jóváhagyták Budaörs csatlakozását az Élhető Települések Országos Szövetségéhez.

A budaörsi női asztaliteniszezők nemzetközi sikereinek elismeréséről döntött a testület.

Kincskereső Óvoda részére pótelőirányzatot fogadtak el és határozott idejű álláshelybővítésről is döntöttek.

A Latinovits Színház részére többletforrás biztosítását ítélték meg a „Független színházak támogatása” alapból két gyerekelőadás 10 alkalmas budaörsi bemutatásához.

Módosították a közművelődési megállapodást a Régiségbúvár Ifjúsági és Kulturális Egyesülettel.

Sürgősségi indítványként döntöttek az október 1-től hatályba lépő, új építésügyi jogszabályok helyi rendeletekkel való összhangjának megteremtéséről.

Szintén sürgősségi indítványként hagyták jóvá a Farkasréti Pagony Óvodában a határozott idejű álláshely bővítést és az óvoda Alapító Okiratának módosítását.

A testület úgy határozott, hogy értékesíti a szelektív hulladékgazdálkodással kapcsolatos mobil válogatóművet.

Végül arról döntött a testületnek, hogy visszafizetik néhány TOP Plusz pályázat esetében a már korábban kiutalt előlegeket. Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, hogy milliárdos nagyságrendről van szó. A kormány a napokban úgy döntött, hogy azokban az esetekben, ahol még nem valósultak meg a beruházások, visszakéri az előlegeket. Az önkormányzatnak öt TOP Plusz pályázata volt, amiből három már nagyrészt vagy egészben befejeződött. Két beruházás megvalósítása még folyamatban van. Az egyik a Pagony óvoda újjáépítése, a másik a Mentőállomás felújítása. A polgármester szerint a döntés hátterében a központi költségvetés pénzhiánya állhat. Úgy vélte, hogy a lépés sok önkormányzatnál okozhat nehézségeket, hiszen most majd meg kell előlegezni a beruházás költségeit.

Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) arról érdeklődött, hogy miért késett a két említett projekt indulása és vissza tudjuk-e szerezni ezt a pénzt. Dr. Bocsi István jegyző válaszában elmondta, hogy a két projekt esetében azért nem indult el a munka, mert a pályázatot felügyelő állami hatóságok időközben megváltoztak, ami időveszteséget okozott. Egyébként nem csúsztunk ki semmiféle határidőből, amit az eredeti szerződés tartalmazott. Ezért is reális a várakozás, hogy ezt az összeget visszakapjuk, a nehézség az, hogy most az önkormányzatnak kell előfinanszírozni a beruházásokat. Egyébként a már kifizetett előleget elkülönített számlán kellett tartani, így nem lehetett kamatoztatni sem.

Zárt ülésen döntöttek a „Szilvás” területén található ingatlan megvételéről, a díszpolgári címre tett javaslatról, a Hauser József Városi Közművelődési Díj, valamint a Testnevelési és Sport Díj adományozásáról és az Esze Tamás utca 7. szám alatti ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról.

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.