A hétvégén rendezik meg a 31. Európai Madármegfigyelő Napokat

A hétvégén rendezik meg a 31. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN): a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 17 vármegyében és Budapesten 51 helyszínen várja az érdeklődőket.

 

 

Az MME MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Mint írták, az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 32 ország 753 helyszínén több mint 4,6 millió madarat figyelt meg a 19 148 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek.

Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is első helyen végzett.

A közlemény szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 2-án ad hírt az egyesület.

A hétvégi eseményről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap is.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.