Vádat emeltek egy férfi ellen, aki szexet ajánlott egy apácának és egy kiskorúnak Budaörsön

(Budaörs, 2023. június 3. – Budaörsi Infó) Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly májusban szexet ajánlott egy apácának, novemberben pedig egy kiskorút próbált rávenni közösülésre Budaörsön – tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség.

 

 

A vádirat szerint a férfi egy budaörsi ház külső felújításán dolgozott, amikor felfigyelt egy apácára, akit az utcán leszólított, és azt ajánlotta neki, hogy szexuális cselekmény végzése céljából menjen be vele az épülő házba. A nő a helyszínről elsietett, de ekkor nem fordult a hatóságokhoz.

Tavaly november 30-án a férfi ugyanazon a házon dolgozott, amikor egy arra sétáló, tizennégy évesnél fiatalabb lánynak szexuális ajánlatot tett. A kislány ezt hallva el akart menni, de a férfi megragadta a karját. A lánynak sikerült kiszabadulnia a szorításból, és elmenekült.

Budaörsi Rendőrkapitányság a két esetről feljelentés alapján szerezett tudomást, a férfit rövid idő alatt azonosította, majd elfogta. Az ügyben a Budaörsi Járási Ügyészség az elkövető ellen eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.