KNYF: továbbra is bűncselekmény rendőrök felé füstgránátot hajítani

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) keddi közleményében felhívta a „gyülekezési jog keretében demonstráción részt venni szándékozók” figyelmét arra, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni.

 

 

Az ügyészség azt közölte, hogy a közterületen tartózkodó civilek felé füstgránát „hajigálása” sem tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága körébe, hanem garázdaságnak minősül.

„Ezzel ellentétes álláspontot a közelmúltban egyetlen, nem jogerős bírói döntés fogalmazott meg, ami nem egyezik az általános bírósági gyakorlattal, és amellyel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be” – fogalmaztak.

Hangsúlyozták, hogy hivatalos személy elleni erőszakot valósít meg a gyülekezés során tárgyak dobálása a rendőrökre vagy a rendőrök felé, a rendőr megütése, megrúgása, meglökése, különböző tárgyakkal való fenyegetése, más tüntetők szándékos rátolása a rendőrsorfalra, vagyis minden olyan erőszakos vagy fenyegető magatartás, amely a rendőrség feladatának ellátását akadályozza.

Magyarország törvényei mindenki számára biztosítják a békés véleménynyilvánítás szabadságát, a gyülekezési jogot azonban nem lehet bűncselekmény elkövetésére használni – áll az ügyészségi közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.