Családi programokkal készül a felelős állattartás napjára a Rex Kutyaotthon

Állatbemutatókkal, kutyaszépségversennyel és játékos programokkal várja idén is a családokat május 6-án a Rex Kutyaotthon Alapítvány a felelős állattartás napján, a budapesti Rex Állatszigeten.

 

 

A színpadi beszélgetések, állatbemutatók, kutyafotózás, kvízjátékok és kutyaszépségverseny mellett kézműves foglalkozásokkal, zenés mesejátékkal és tanya olimpiával is készülnek a szervezők – olvasható az alapítvány közleményében.

A színpadon Vetter Szilvia állatvédelmi jogász és Gregor Bernadett színművész beszélget a felelős állattartásról, Gazsi Melinda állatorvos az afrikai állatmentő missziójáról, Tóth Szabina állatorvos pedig az egzotikus állatokat felelős tartásáról beszél majd.

Második alkalommal rendezik meg a Minden kutyás egyeteme elnevezésű sorozatot, amelynek keretében 45 perces előadásokra várják az érdeklődőket a kutyatartásról állatvédelmi, tartási és egészségügyi szempontból.

A rendezvény az állat-örökbefogadást is szeretné népszerűsíteni, ezért fél óránként indulnak majd körbevezetések a kennelsoron, ahol az érdeklődők megtekinthetik az örökbe fogadható kutyákat.
Az alapítvány egészen óvodás kortól szervez rendszeresen programokat az Állatszigeten, ahol májustól már a lóápolás fortélyaival is megismerkedhetnek a gyerekek.

Tavasszal pedig elkezdődött a Felelős Állattartás Házának építése is, ahol családoknak, óvodai és iskolai csoportoknak egyaránt lehetőségük lesz tematikus kiállításokon, interaktív bemutatókon keresztül megismerkedni a felelős állattartással.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.