Hazai pályán küzdhet meg az Európa-Kupáért a Budaörsi Sport Club

(Budaörs, 2023. május 3. – Budaörsi Infó/Sajtóanyag) Az idei évtől már Kiemelt Vidéki Sportegyesületként működő, jövőre Centenáriumát ünneplő Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata két évtizede képviseli folyamatosan, megszakítás nélkül Budaörs Városát, támogatóit, a magyar asztaliteniszt és a magyar sportot az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) nemzetközi kupáiban.

 

 

A budaörsi csapat túl van a kétszázadik Európai kupamérkőzésén, az elmúlt 19 kontinentális kupasorozatból négyszer érmes helyen végzett, melyek közül kettő bronz és kettő ezüst.

Ami tehát bizonyos, hogy május 7-én a Budaörsi Sportcsarnokban, a huszadik szezon végén megszületik az ötödik nemzetközi érem.

A magyar csapat játékosai és szakmai stábja mindent el fog követni azért, hogy a döntő végén az Európa-Kupa döntő kapcsán hazánkba utazó ETTU lett alelnöke a legfényesebb érmeket nekik adja át, de két fontos dolgot szükséges rögzíteni. Egyrészt azt, hogy a Póta Georgina, Fazekas Mária, Dari Helga alkotta gárda több bravúros győzelmet is aratva, nem elvárt eredményt elérve került be a fináléba, másrészt azt, hogy a kupadöntő esélyese az olasz ASD Quattro Mori alakulata.

A döntő két mérkőzésből áll, a Szardínia szigetén lejátszott első összecsapást a két román, valamint nigériai idegenlégiósokkal felálló olasz csapat nyerte 3:2 arányban.

A Quattro Mori abban az esetben nyeri meg a kupát, ha bármilyen arányban győz Budaörsön, vagy amennyiben 3:2 arányban veszít, de az abban az állásnál életbe lépő aranyszetteket megnyeri.

A hatszoros magyar bajnok SH-ITB Budaörsi Sport Club 3:0, vagy 3:1 arányú győzelemmel válhat Európa-Kupa győztessé, illetve akkor is, ha 3:2 –re győz, és ezt követően az aranyszettekben is felülmúlja ellenfelét.

A Budaörsi Sport Club számára mindenképpen ünnep lesz a döntő napja, a klub vezetői minden olyan szereplőt meghívtak, akik az elmúlt húsz évben bármilyen módon segítették ezt a mai viszonyok között Európában is unikumnak számító sikertörténetet, melynek folytatásához fontos lenne új partnerek megnyerése is.

A döntőbe kerülés az egész magyar asztalitenisz sport sikere is, hiszen a budaörsi klub koncepcionálisan csak magyar játékosokkal veszi fel a küzdelmet Európa döntően idegenlégiósokat alkalmazó élcsapataival, így képviselve a leghitelesebben Magyarországot a nemzetközi versenysport területén.

A 2022/2023-as sportidény női Európa –Kupáját a döntőt követően csak egy csapat emelheti a magasba, ahol elsősorban persze az asztalhoz álló játékosok egyéni, aktuális sportformája dönt majd, de mivel csapatmérkőzésről beszélünk, számíthat a közösség ereje, a játékosok egyesületükhöz, városukhoz, országukhoz való kötődése is. Nem is beszélve a hazai közönség buzdításáról, a szervezők mindenkit várnak szeretettel, a belépés díjtalan.

 

PP Club Plakát designer - 1

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.