Zavart, késes férfit vettek őrizetbe Erzsébetvárosban

A Terrorelhárítási Központ (TEK) fogta el azt a lengyel férfit, aki hétfő este megpróbált bejutni a VII. kerületi Dohány utcai zsinagógába – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF) a police.hu oldalon.

 

A közlemény szerint a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.

Hétfőn a Dohány utcai zsinagóga biztonsági szolgálata értesítette a BRFK-t, mert egy férfi megpróbált bejutni az épületbe. A biztonsági őrök – a bejelentéssel egy időben – elküldték az esetről készült kamerafelvételt, amelyen jól látszik, hogy a katonai ruházatot viselő, szakállas férfi félmeztelenre vetkőzött, és a kezében kést tartott.

Azt írták, mivel az esemény kapcsán az esetleges terrorista célzat sem volt kizárható, a TEK “kiterjesztett környezeti adatgyűjtés” során az elkövetőt és annak tartózkodási helyét beazonosította, és a 29 éves lengyel állampolgárt szálláshelyén, egy, a zsinagóga közelében lévő hostelben elfogták.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.