Csütörtökön lesz a következő oktatási kerekasztal beszélgetés Budaörsön

(Budaörs, 2023. február 12. – Budaörsi Infó) 2023. február 16-án 17 órától ismét oktatási kerekasztal beszélgetést tartanak Budaörsön. A helyszín most nem a Városháza lesz, hanem az Illyés Gyula Gimnázium. 

 

 

Az esemény felhívásában a következő információk szerepelnek: 

Ki ne értene egyet azzal a kijelentéssel, hogy a pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők bérezése komoly reformokra szorul?

Ki ne gondolná úgy, hogy a pedagógusok és a nevelés-oktatás minden szereplője több anyagi megbecsülést érdemelne?

Ki ne érezné úgy, hogy több anyagi ráfordítással a pedagógiai intézmények sikeresebben tudnának működni?

A dialógusunkat éppen ezért folytatjuk, mert meggyőződésünk, hogy időszerű, és nagyon indokolt lenne, ha az iskoláink, óvodáink minden szereplőjének képviselői összeülnének, hogy kezdődhessen végre párbeszéd arról, hogy ki mit vár a XXI. századi magyar oktatástól, neveléstől.

Ezért nagy tisztelettel meghívjuk Önöket a fórum sorozat harmadik epizódjára, aminek központi témája a pedagógusok, szülők és diákok 9 pontjának hetedik követelése:

a pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők bérkérdése lesz.

 

oktatasikerekasztal20230113 (13)

 

Időpont: 2023.02.16., csütörtök, 17:00 óra

Helyszín: Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, 2040 Budaörs Szabadság út 162.

 

Indítsuk el mi Budaörsön az érdemi párbeszédet!

A találkozások célja, hogy konstruktív javaslatok által előremutató megoldásoknak tudjunk hangot adni úgy, hogy minden érintettnek lehetőséget biztosítunk a felszólalásra.

Adjunk hangot a megoldásoknak együtt, mert az oktatás közös ügy!

Megfigyelőnek az ülésekre az oktatási 9 pont megalkotóinak delegáltjait is meghívjuk.

Az oktatási kerekasztal megbeszélésről felvételek készülnek, hogy mindenki számára könnyen elérhető legyen kezdeményezésünk.

18 éven aluliak, csak szülői engedéllyel vehetnek részt üléseinken.

 

Regisztráció e-mail formájában:

oktatasi.dialogus@gmail.com

 

E-mailben, kérjük, tüntessék fel a regisztráló személy nevét, e-mail címét, ahova a visszaigazoló e-mailt kiküldhetjük, az intézményét és azt, hogy milyen szerepben fog megjelenni az ülésen (diák, fenntartó, intézményi dolgozó, vezető stb.)

 

Az intézmények delegáltjainak listáját az alábbi űrlap kitöltésével tudják megtenni:

https://forms.gle/PKP4KFXLYQpvSakc9

 

Kérem, az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezzenek az eseményre egyénileg:

https://forms.gle/NJ1ypm8ZYBxZDNYi9

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.