Pályázatot hirdet a Himnusz népzenei feldolgozására a gyulai Erkel Emlékház

Zenei pályázatot hirdet népzenészeknek, népzenei együtteseknek a Himnusz című költemény megírásának 200. évfordulója tiszteletére a gyulai Erkel Ferenc Emlékház, illetve az intézményt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

 

 

Olyan népzenei feldolgozásokat várnak – bármilyen választott tájegységből – melynek egy adott pontján jól azonosíthatóan megjelenik Erkel Ferenc Himnuszának zenei motívuma idézet szinten, tisztelegve a magyarságtudatot és összetartozást tápláló nemzeti imádságunk előtt – közölte az intézmény.

A nagyjából 5 perces videós anyagokat május 21-én éjfélig várják az emlekhaz@gyulakult.hu címre.

Két évszázada, 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc a Hymnus című költemény kéziratát Szatmárcsekén. Huszonegy évvel később, 1844. február 29-én a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay Endre 20 arany díjjal pályázatot tűzött ki a legjobb “népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve”. A pályázatra Erkel Ferenc valószínűleg elsőként adta be pályaművét (munkája egyes sorszámmal van ellátva), “Itt az írás, forgassátok” jeligével.

1844. június 15-én – ahogy a korabeli sajtó emlegette – a “műkedvelő urakból” álló bizottság Erkel Ferenc pályaművét ítélte a legjobb alkotásnak.
Nemzeti imádságunk 1989-ben került jogszabályi védelem alá, ekkor lett az Alkotmány szövegének a része.

A himnusz dallama korábban is felcsendült a népzenében, minden tájegységen, még ott is, ahol tiltották. A táncházakban a muzsikusok többek között nemzeti imádságunk dallamának felidézésével tartottak ki magyarságuk mellett. Ahogy tudták, beépítették a táncrendekbe legényesként, szaporaként, a lehető legtöbbet visszaadva Erkel Ferenc eredeti dallamából – olvasható a gyulai intézmény közleményében.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.