Filmkritika – M3GAN (2023)

(Budaörs, 2023 január 14. – Budaörsi Infó) A maga idejében kultikussá vált vérszomjas sorozatgyilkos Chucky baba visszatért a filmvászonra kislány képében. Vagy mégsem? Egy vér nélküli horrorfilm esete.

A XXI. század első harmada tagadhatatlanul a fogyasztói társadalom és az információs technológia makadámjaiból kiépített és ezért erősen meghatározott útján halad. A villanyáram, mint egy különleges lélek átjárja mindennapjaink eszközeit a háztartástól a munkahelyünkig bezárólag. Életünk e két legfontosabb helyszíne közötti helyváltoztatást és az embertársainkkal való mindennapi érintkezést lehetővé tevő eszközöket egyaránt az elektromosság határozza meg, életünk szó szerint tőle függ, és ennek a kiszolgáltatottságnak sarkalatos példái a defibrillátor vagy a pacemaker.

A fogyasztási kultúra, a konzumerizmus életmódja pedig a szükséges és szükségtelen termékek és szolgáltatások megvásárlását sikeresen ösztönszintre fejlesztette, immár öntudatlanul cselekedjük, ez a kortárs életünk modus vivendi-je. Vásárlandó termékeink zöme szurrogátum, vagyis pótszer. A trash food a rendes táplálkozást, az internetes erotika a romantikát, az okoskütyük a beszélgetést, az alkohol a pszichiátert pótolja.

Ha a fogyasztás és a hi-tech találkozik, akkor egy élethű és szinte mesterséges intelligenciával felruházott megvásárolható robotbaba pedig minimum az egyívású játszótársak és a testvérek helyét tölti be. A 2023-as év első heteiben startoló Universal Pictures stúdió által készített mozifilm, a M3gan erre az eshetőségre reflektál, nem is rosszul.

A kultuszfilmmé avanzsálódott Gyerekjáték (Child’s Play, 1988) olyannyira unikálissá sikerült a maga idejében, hogy a játékbabából könyörtelen gyilkológéppé válás ötletét a további évtizedekben senki se próbálta meg autentikusan lemásolni, maga a franchise jelentkezett egy-egy Chucky babás folytatással, vagy éppen reboot/remake verzióval.

A jogok később az Universal Pictures-höz kerültek, akik nemrég gondoltak egy nagyot, hogy korszerűsítik az ötletet, de napjaink köntösében. Ebből lett a M3gan, ami olyannyira hű korlenyomata lett a századunk ’20-as évtizednek, hogy garantált a leendő kultuszfilm státusza, még ha filmtörténetileg jegyzetlen is marad, mivel eredetiség nélküli. Értékét ugyanis nem az utóbbinak köszönheti.

A történetszál egyfonalas, nincsenek fordulatok vagy rejtélyes csodaelemek beépítve, még a hollywoodi közhelyparádé (romantika vagy szerelmi szál, autósüldözés, fekete rendőrfőnök, stb.) is elmarad, illetve a mai mozis szem hálás a CGI hanyagolásáért. Mégis élvezetes és lebilincselő történetet mesél el és ábrázol. Persze filmes reminiszcenciák garmadája ismerhető fel benne, némelyek akár tiszteletteljes hommage-ként is funkcionálhat. Egyes jeleneteiben belemagyarázhatók a Terminator (1984), az Ördögűző (The Exorcist, 1973), a már említett Gyerekjáték, a Szárnyas fejvadász (Blade Runner, 1982) vagy akár az Ex Machina (2014) és a Ragyogás (Shining, 1980) filmalkotások is. De miért nem állítható őszintén és egyenesen, hogy ez a film aligha más mint a Chucky baba, csak kislány változatban? Leginkább azért, mert üzenetet is szeretne közvetíteni, nem csak ijesztően szórakoztatni. A feminista filmelmélet gurujai is nyalják majd a szájuk szélét, ha megtekintik.

A történet egy árvaságra jutott kislányról szól, akit a profi robotikus – de a karrierizmusa miatt pártában lévő – nagynéni befogad. Cége hajtja őt és a kollégáit is minél jobb és olcsóbb játékbabák készítésére, ezért egy titokban tartott kísérleti modellje éppen kapóra jön. A piaci siker elérése éppen annyira motivációs erő, mint a kényszer gyámságból származó gondozói feladatok kidelegálása. A robotbaba ugyanis nemcsak játszópajtásnak programozható, hanem barátnak, testvérnek, nevelőnek. De ha a mesterséges intelligencia tanulási funkciókkal bővül, akkor csak idő kérdése, mikor ébred fel a Skynet és nem képezi önmagát tovább elsődleges gondozóvá és testőré, és veszi át az irányítást a mindent behálózó informatikai rendszereken.

A gépek öntudatra ébredésének futurisztikus és borzongató lehetősége már régóta része a sci-fi műfajnak, tehát nincs itt semmi nóvum. Most csupán annyi történt, hogy megmutatták, nem kell ehhez a messzi jövőbe járni a mély űrben.

A film narrációs kerete is kiemelést érdemel, hiszen a szó elsődleges értelmében bátran kategorizálható feminista alkotásnak. Ezalatt értendő a főszereplők és a többi karakter esetében mutatkozó női túlsúly és a női érintkezési formák kiemelt használata. A hollywoodi mozgóképi szórakoztatóipart sokáig püfölték és kritizálták, hogy nagyon maszkulin és a női karaktereket puszta esztétika eszközként és a vágyak tárgyaként kezeli, mutatja be, a női párbeszédeket is férfi forgatókönyvíró készítette. Úgy tűnik, vágányváltás történt a nagy filmes agytrösztökben, mert napjainkra egyre többször dominálnak női karakterek a súlypontozásra szánt filmekben, gondoljunk csak a szuperhős érában megjelenő, önálló filmekkel rendelkező hősnőkre, vagy éppen egy predator legyőzése alapján az izomkolosszus és egyszemélyes hadsereg Arnold Schwarzeneggerhez nivellálódott törékeny komancs-lány esetére (Pray, 2022).

Immár nem szükséges tomboy-nak, vagyis fiús-lánynak lenni egy amerikai filmben – amilyen volt az első igazi női főszereplő, Allen Ripley karaktere az Alien-ből –, hanem lehet érzelmes, kibeszélős, egymást meghallgató és emocionális úton döntéseket hozónak. Tökéletes fricska, amikor egy robotot emelnek ebbe a kontextusba, aki még énekel is.

Azt a mostanában többször sikertelenül elsütött elemet, hogy a férfiak csak bárgyú, tökkelütött és éretlen teremtések lehetnek („csajos” Szellemirtók [2016], vagy az Amazon ügyvéd [2022] sorozat narrációja) talán óvatosságból, de a M3gan nem hozza. Ezért a tapintatosságért, és azért a kifinomultságért, hogy vér nélkül (inkább jumpscare-t használva) képes horrorfilmes hatásokat elérni, válik ez a film abszolút emlékezetes és többször nézhető alkotássá. A robotbaba megjelenése, mozgása és az átható, mégis lélektelen tekintete pedig önmagában elég a permanens frász kiváltásához, a színészi játék pedig döbbenetesen jó.

A film üzenete sokrétű, akár tanulságosnak is nevezhető. A fejlett urbánus környezet könnyen a felhasználó ellen fordulhat, ha nem használunk racionális és morális szabályozókat: az embert nem lehet pótolni, és minden ami túl emberi megjelenésű, könnyen kötődést okoz, így kiszolgáltatottá válunk neki, főleg akkor, ha kognitív szinten elénk képes hágni.

A M3gan sikerességétől függetlenül nyugodtan rátehetjük a garast arra, hogy Chuky és M3gan babák egy filmben fognak valamikor a közeljövőben szerepelni, hiszen a film is a fogyasztói kultúra egy árucikke. Bár úriember biztosra nem fogad!

Adams

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment