Vasárnap tartják a rákellenes világsétát

Vasárnap 15 és 16 óra között tartják Magyarországon a rákellenes világsétát, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szeretné támogatni a daganatos betegségek elleni harcot – közölte a szervező Magyar Rákellenes Liga.

 

 

A szervezet harmadik alkalommal hirdeti meg az eseményt, de idén lesznek először a liga által, településenként szervezett séták. (Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt a résztvevők egyénileg vagy saját szervezésű csoportokban csatlakozhattak a sétához.) Budapesten 14.45-re várják a résztvevőket a Batthyány téren, a séta célállomása pedig a Margitsziget lesz.

Hozzátették: a sétához egyénileg is lehet csatlakozni, ha valaki inkább egyedül vagy szűk családi, baráti körben szeretné teljesíteni a kihívást.
Az eseményen bárki részt vehet, aki együttérzését szeretné kifejezni a daganatos beteg hozzátartozója, ismerőse vagy a rákbetegek iránt, illetve támogatni szeretné a daganatos betegségek elleni harcot – írták.

A részvételhez regisztrálni kellwww.worldcancerwalk.com/hu oldalon.

A közlés szerint tavaly öt kontinens harminc országának kétszáznegyven városában több mint 3300-an sétáltak, Magyarországon pedig 650-nél többen gyalogoltak, negyvenhat településen.

A séta egyben adománygyűjtés is. Az akció során az előzetesen kiválasztott tizennégy nemzeti betegszervezetet támogatják, amelyek közé idén is bekerült a Magyar Rákellenes Liga, a tavalyi kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően – közölték.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.