2023-tól szigorodnak a törvények – Közös képviselőknek indul képzés a BKIK szervezésében

A közös képviselők számára szükséges alapvető szakmai ismeretek megszerzésére képzést indít a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

 

A köztestület az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan csak megfelelő szakmai tudás birtokában láthatók majd el a közös képviselői feladatok, miután 2023-ban szigorú törvényi kötelezettségek lépnek hatályba.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által engedélyezett közös képviselői képzésen a társasházak üzemeltetéséhez szükséges általános, jogi, műszaki és gazdasági ismereteket lehet elsajátítani – ismertették.

Magyarországon a mintegy 4,4 millió lakásból megközelítően 1,5 millió olyan társasházakban található, amelyek életét a tulajdonosi közgyűléseken megválasztott közös képviselők vagy társasházkezelők irányítják, gyakran sok tízmillió forintos költségvetésről gondoskodnak. A tulajdonosi közgyűlésen megválasztott közös képviselők jelentős része ugyanakkor szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozik. A változó jogi környezet és a törvényi kötelezettségek miatt a jövőben csak kellő szakmai tudással lesznek képesek ellátni ezeket a feladataikat – írták.

A BKIK által szervezett 40 órás képzést november 16. és december 16. között tartják, jelentkezni rá november 11-éig lehet.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.