Több ezer kilométeres törmelékcsíkot hagyott maga után az eltalált aszteroida

Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött – jelentette a BBC hírportálja.

 

Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészíteni azt a figyelemre méltó felvételt, amelyen egy óriási üstökös formájú porfelhő látszik a hatalmas kőzet mögött.

A DART űrszonda óránként 22 500 kilométeres sebességgel ütközött neki a Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphos aszteroidának azzal a céllal, hogy megváltoztassa apályáját. A művelet célja az volt, hogy kiderítsék, képesek-e megakadályozni, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet. Arra még néhány hónapot várni kell, hogy kiderüljön: sikeres volt-e a művelet, és valóban megváltozott-e az aszteroida pályája, és ha igen, milyen mértékben.

A chilei csillagászok által lencsevégre kapott törmelékcsík több mint 10 ezer kilométer hosszan húzódik, és várhatóan még hosszabbra nyúlhat, mielőtt teljesen szétoszlik. A törmelék mozgását a következő hetekben is figyelni fogják.

Lori Glaze, a NASA egyik kutatója szerint mérföldkőnek tekinthető a DART űrszondával elvégzett művelet, amellyel “az emberiség új korszaka felé vehetünk irányt”, mert megvan az esély arra, hogy az ember képessé válhat akár egy aszteroida fenyegető becsapódásásnak elhárítására is.

A szeptember 26-i teszthez a DART űrszondát 2021. november 24-én indították útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával a 800 méter átmérőjű Didymos, valamint a körülötte keringő, kisebb Dimorphos felé. A kisbolygópáros ugyan nem jelentett veszélyt a Földre, mivel a Nap körül kering, és a Földet legfeljebb 11,2 millió kilométerre közelíti meg, a NASA mégis fontosnak tartotta, hogy még az előtt elvégezzen egy ilyen kísérletet, mielőtt tényleg szükség lenne rá.

Az üdítőautomata nagyságú, 570 kilogrammos szonda 10 hónap alatt tette meg a 11 millió kilométert, hogy összeütközzön a 160 méter átmérőjű, 5 milliárd kilogrammos Dimorphos aszteroidával.

Kutatók azt remélik, hogy az ütközés következtében 10 perccel lerövidül a Dimorphos keringési ideje a Didymos körül, de már 73 másodperces változást is sikernek tartanának. Jelenleg a

Dimorphos 11 óra és 55 perc alatt kerüli meg a Didymost. Egy több millió kilométerre lévő égitest esetében már egy kis lökés is elég lehet ahhoz, hogy annak röppályája biztonságossá váljon.

Azért esett a választás a Dimorphosra, mert mérete hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Föld számára.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.