Elkezdődött a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál Budaörsön

(Budaörs, 2022. október 6. – Budaörsi Infó) Október 5. és 8. között tizedik alkalommal rendezik meg Budaörsön a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, amelyen a rövidfilmek mellett három, tinédzsereknek és felnőtt korosztálynak szóló egész estés animációt is bemutatnak. Tegnap tartották a megnyitó ünnepséget a Jókai Mór Művelődési Házban.

 

 

A fiatal animációsok fesztiválján a hagyományokhoz híven diák-, vizsga-, diploma-, első- és gyerekfilmek versenyeznek, a generációk közötti párbeszéd és tudásátadás erősítéseként pedig az idén egy új kategóriát is létrehoztak a szervezők: a Primanima Masters azokra az alkotóra fókuszál, akik a fesztivál korábbi kiadásain mutatkoztak be és azóta is nagyszerű filmeket készítenek – áll a szervezők közleményükben.

A 10. Primanima programjai a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, a BABtérben és további helyszíneken láthatók. A filmvetítések mellett ismét lesznek workshopok, szakmai programok, előadások, mesterkurzusok és bulik.

A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, aki hangsúlyozta, hogy kockás ingben érkezett, mert a tanárok budapesti tüntetésére siet, hogy kiálljon az oktatásért. Ezt követően pedig a fesztivált méltatta.

 

 

primanima2022 (4)

 

 

Wittinghoff Tamás ünnepi beszéde:

…. Amióta a Primanima fesztivál ötlete megszületett, minden októberben izgatottan vártuk a megnyitót. Eleinte főleg azért, mert szinte hihetetlennek tűnt, hogy egy 30 ezres kisvárosban lehetséges minőségi, nemzetközi kulturális fesztivált szervezni.  Aztán fokozatosan elhittük, mert megtapasztaltuk a szervezők elkötelezettségét és profizmusát. Azóta már egyre inkább azt éreztük hihetetlennek, milyen módon növekszik a fesztivál, mind a résztvevők, mind pedig az érdeklődők oldaláról.

Az idei a tizedik év!  10. alkalommal indul útjára a Primanima, a Nemzetközi Elsőfilmes Animációs fesztivál, melyre sokan, mint a kreativitás nagy seregszemléjére tekintünk.

De nézzük a számok oldaláról a fejlődést!

Míg az első alkalommal már 100 nézőnek is örültünk, most könnyen lehet, hogy megugorjuk az ezres látogatószámot. De ugyanilyen mértékű növekedést tapasztalhatunk a pályázók számában is: Idén már 800-nál több pályaművel jelentkeztek, tényleg a legtávolabbi országokból is. 

Mára híre ment a világban, hogy a Primanima valóban méltó alkalom a tehetséges fiatal alkotók számára a bemutatkozásra, a szakmai kapcsolatok építésére, netán a nemzetközi hálózatokba való bekapcsolódásra.

 

 

primanima2022 (3)

 

 

Ahogy teltek az évek, a fesztivál egyre inkább foglalta el a városunk kulturális tereit és lett egyre ismertebb a budaörsiek körében is. Külön kiemelném a gyerekeket, akik őszintén nyitott befogadói az animáció bármilyen merész formájának, ezért látogatnak el rengetegen ilyenkor a vetítésekre.

A felnőttek viszont az évek során azt tanulták meg, hogy az animáció nem gyerekjáték, és egyáltalán nem csak kicsiknek készült rajzfilmekről van szó. Évről-évre számos döbbenetes mélységű, felnőtteknek szóló alkotással találkozhatunk a fesztivál keretében.

Egyszóval a Primanima sokakat szólít meg: gyerekeket, fiatalokat és időseket, szakmabélieket, profikat és amatőröket, hazaiakat és más kontinensekről érkezőket.

Büszkék vagyunk rá, hogy a városunk, Budaörs ad otthont ennek a rendezvénynek. Bízom benne, hogy a természeti és épített környezetünkkel, művészetpártoló lakóinkkal kicsit mi is hozzá tudunk járulni a fesztivál sikeréhez. 

Az alkotóknak sok sikert kívánok, a nézőknek pedig rengeteg izgalmas élményt!….

 

 

primanima2022 (13)

 

A beszédet követően, az ünnepi műsor keretében lépett színpadra a budaörsi Romano Glaszo együttes. Produkciójukat a közönség hatalmas tapssal jutalmazta.

 

 

primanima2022 (12)

 

primanima2022 (11)

 
primanima2022 (10)

 

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.