Elbocsátással fenyegették meg a tanárokat – Tiltakoztak a budaörsiek az Illyés Gimnázium előtt

(Budaörs, 2022. szeptember 13. – Budaörsi Infó) A 2022. szeptember 5-ei polgári engedetlenség után, a tiltakozó tanárok a Tankerületi Központoktól felmondást kilátásba helyező egyenleveleket kaptak országszerte. Budaörsön is. 2022. szeptember 13-án tiltakozás volt a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium előtt.

 

 

Az Illyés Gyula Gimnázium kora reggel a következő üzenetet osztotta meg közösségi oldalán, majd a tiltakozás közben fel is olvasták és kiosztották  a jelenlévők között kinyomtatva:


Mi, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola alulírott tanárai szeptember 13-án 8-10 óra között folytatjuk polgári engedetlenségi akciónkat.

Nem vesszük fel a munkát, annak ellenére sem, hogy a tankerület felsőbb utasításra aránytalan szankciókat kilátásba helyezve megfenyegette 19 tanárunkat. A tankerület, ami alapfeladatait sem látja el, bár az adónkból működik.

Folytatjuk, mert a békés tárgyalás nem vezetett eredményre.

Az oktatási rendszert összeomlás fenyegeti. Lelkiismeretünk szavára hallgatva, felelős állampolgárként nem tehetünk mást.

Szeretettel várjuk az iskola elé azokat, akik együttérzésükkel támogatják vállalásunkat!

Tanár nélkül nincs jövő!


 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (32)

 

Az Illyés Gyula Gimnázium előtt a reggeli órákban csak egyre gyűlt a tömeg. Transzparenseket tartó felnőttek, és kockás inges diákok lepték el a buszmegállót.

“Engem is megfenyegetett a Tankerület.”

“Nincs időm félni!”

“A sztrájk alapjog!”

“A tanárok is emberek!”

“Vétkesek közt bűnös, aki néma!”

“Kiállítunk a tanárainkért!”

 

 

polgariengedetlenseg_illyes


polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (51)

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (30)

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (12)

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (12)

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (12)

 

polgariengedettlensegillyes3

 

Ilyen, és ehhez hasonló feliratokkal buzdította az autósokat dudálásra a Gimnázium előtt várakozó tömeg. Az autósok pedig kockás inget lobogtatva, lassítva, dudálva haladtak tovább.

 

 

Polgári engedetlenség az Illyés Gyula Gimnázium előtt.

Közzétette: Budaörsi Infó – 2022. szeptember 13., kedd

 

 

tuntetesillyes

 

Tollner József a helyszínen összegyűlt média munkatársaknak elmondta, hogy szerinte ha kirúgják a megmozduláshoz csatlakozó tanárokat, akkor az Illyésben még többen fogják benyújtani a felmondásukat.

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (14)

 

Mindeközben megérkeztek a helyszínre a Rendőrség munkatársai is, és nagy erőkkel kezdték el keresni a főszervezőt, akit kis idő múltán meg is találtak, Dr. Schneider Saroltát.

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (37)

 

Dr. Schneider Sarolta a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a rendőrök csak végezték a feladatukat, és mindenkit arra szólítottak fel, hogy ne foglalják el a teljes járdát.

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (16)

 

„Mi úgy hirdettük meg ezt a rendezvényt, hogy mindenki, aki egyetért a tiltakozásunkkal, az hozzon egy szál virágot, plakátot, tárgyat az Illyés kerítéséhez.

Ez jól is működött fél nyolcig. Ezért nem jelentettük be az akciónkat a Rendőrségen, ezért nem volt területfoglalási engedélyünk, a rendőrök pedig ezért jöttek ki.

Viszont fél nyolctól már elszabadultak a dolgok, egyre többen gyűltek össze.

Engem szóbeli figyelmeztetésben részesítettek a rendőrök. Ezt tudomásul veszem, és máskor esetleg ügyesebben szervezek, gondolva arra, hogy ez az ügy sokakat képes megmozdítani.

A célunk az, hogy eredményt érjünk el, nem csak láttatni akarunk hanem eredményt szeretnénk.

Tíz óra után ahhoz az illetékeshez megyünk át, aki dönthet. Az érdi tankerületvezető asszonynak átadunk egy kérelmet, amit a gyülekezők aláírtak.

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (45)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (43)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (42)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (41)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (40)

 

 

Szeretnénk, hogy megmaradjanak a tanárok. Ha kirúgják őket nem lesz aki tanítson, ez a most problémája, nekünk ezt most kell megoldani.

Hivatalosan ketten megyünk át Érdre, de ha bárki át tud jönni, az velünk tarthat.

Szeretnénk meglepni a tankerületvezető asszonyt.

Ma délután egy SZMK ülésen is részt veszünk és felvetjük ezt a problémát. Azt szeretnénk, hogy minden osztályba eljutna a kérdésünk, hogy mi legyen?”

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (55)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (54)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (39)

 

A helyszínen volt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is, aki a kérdésünkre elmondta, hogy most mint szülő érkezett, mert két gyereke is ebbe az iskolába jár.

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (21)

 

 

“Döbbentem látom azt, hogy akarnokok, smasszerek milyen módon verik szét, teszik tönkre az oktatást. Ez a város arról volt híres, hogy amíg fenntartója volt az összes oktatási intézménynek, itt szárnyaltak ezek az intézmények.

Fenyegetni ezeket a pedagógusokat kirúgással aljasság. Aki ebben asszisztál, az pont olyan vétkes, mint aki azt a levelet megfogalmazta, amit a pedagógusok kaptak.

Minden erőmmel igyekszem, segíteni támogatni a pedagógusokat, nincs eszköze az önkormányzatnak csak erkölcsi, de szerintem az sem kevés.”

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (51)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (50)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (49)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (48)

 

 

Farkas Benedek önkormányzati képviselő azt nyilatkozta a helyszínen, hogy a képviselő-testület szerdai ülésén sürgősségi napirend keretén belül dönt azzal kapcsolatban, hogy a pedagógusok bérkiesését, ami a polgári engedetlenség miatt keletkezik ki tudják egészíteni.

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (15)

 

 

Azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményt ért el a küldöttség az érdi tankerületvezetőnél hamarosan beszámolunk olvasóinknak. 

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (35)

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (33)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (31)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (30)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (29)

 


polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (27)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (26)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (20)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (19)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (11)

 

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (10)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (9)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (8)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (7)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (6)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (5)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (4)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (3)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (13)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (12)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (2)

 

polgari_engedettlenseg_illyes_220913 (1)

 

 

UPDATE:

Dr. Schneider Sarolta a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a polgári engedetlenségi akció után egy pár fős delegációval átmentek az Érdi Tankerületbe, ahol az igazgató asszonynak szerették volna átadni a kérvényt.

„A helyszínen várt minket az érdi rendőrség. Hogy miért jöttek ki, vagy ki hívta ki őket nem tudom. Elég furcsa érzésem volt mint jogkövető állampolgárnak, hogy miért kell rendőri gyűrűben egy kérelmet átnyújtanom, nem vagyok bűnöző, úgyhogy feleslegesnek éreztem a rendőri jelenlétet.

Amikor bementünk, durva szavakkal fogadott minket az igazgató asszonynak egyik kollégája, pedig csak meg szerettük volna kérdezni, hogy hol találjuk az igazgató asszony irodáját, aki pont akkor jött a folyosón.

Felismertem, utánafutottam és szerettem volna neki átadni a kérvényt, de ő bement az irodájába, a papírokat nem vette át. 15 perc várakozás után kijött a titkárnője, aki átvette tőlünk végül a petíciót.

Kértem többször, hogy szeretnék vele beszélni, de nem engedte meg. Végül így került remélem az igazgató asszony asztalára a kérvényünk az aláírásokkal.”

 

 

Rendőrök várták a petíciót átadni szándékozó budaörsi pedagógusokat Érden

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.