Jubilál a Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata – A huszadik Európa Kupa szereplését kezdi meg az együttes

(Budaörs, 2022. szeptember 7. – Budaörsi Infó/Sajtóanyag) A Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata szeptember 7-én és 8-án a spanyolországi Linares városában szerepel a 2022/2023-as szezon Bajnokok Ligájának csoportküzdelmeiben.

 

 

Az aktuális magyar bajnok a két nap során megmérkőzik a görög Panthinaikos, az osztrák Bodensdorf, valamint a házigazda spanyol bajnok Linares gárdájával. Az SH-ITB Budaörsi SC célja, hogy versenyben legyen a csoport elsőségért, ehhez várhatóan két bravúr is szükségeltetne, hiszen a görög és a spanyol csapat rendkívül erős.

A mostani Bajnokok Ligája mérkőzések eredményétől függetlenül is ünnepel a budaörsi csapat.

2003 őszén játszotta a Budaörs az első Európa Kupa mérkőzését, ezt követően minden egyes szezonban résztvevője az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) valamelyik kupasorozatának.

A 2022/2023-as évad tehát zsinórban a huszadik nemzetközi szereplés.

Minden ország és minden sportág tekintetében is ritka, hogy egy sportegyesület két évtizeden keresztül célként tűzze ki, és meg is tudja valósítani azt, hogy a csapata a klubot, a várost, a sportágat és az országot képviselve részt vegyen a versenysport legmagasabb szintjén.

Az elmúlt 19 évben 17 országban szerepelve igyekezett az együttes a lehető legjobb eredményeket elérni, az utazások közül a legizgalmasabbak a Portugáliához tartozó Azori Szigetekre való eljutás és a három komoly orosz túra Kazanba, Taganrogba és Tyumenbe.

A Bajnokok Ligája ezüst és bronzéremre, az Európa Kupa ezüstéremre és az ETTU Kupa bronzéremre joggal lehet büszke mindenki, aki ezeknek a sikereknek a részese volt.

Összességében azonban a legnagyobb büszkeséget a 20 kupaszezon állandósága jelenti.

A Budaörsi Sport Club vezetésének alapvető koncepciója, hogy a csapatban csak olyan játékosok szerepeljenek, akik vagy magyar válogatottak, vagy magyarul anyanyelvi szinten beszélő asztaliteniszezők.

Ezt az irányt két dolog miatt jelölte ki a klubvezetés, egyrészt abból a célból, hogy tevékenységével szakmailag segíteni tudja a magyar asztaliteniszt azzal, hogy a válogatott játékosok hazai egyesületben szerepelve játszhassanak magas szintű nemzetközi mérkőzéseket, másrészt erősítve annak a közösségi erejét, hogy a mérkőzések előtt, alatt és után mindenki magyarul tud beszélni a másikkal.

A Budaörsi Sport Club ezzel a hozzáállásával érzi igazán azt, hogy Magyarországot képviseli az európai asztalitenisz élvonalában.

Több olyan eset is volt, ami kibillenthette volna ezt a hitvallást, azonban a klub az elmúlt 19 szezont, és a mostani 20. évadot is a fentieknek megfelelően kezdi el.

Ahhoz, hogy ez a sikertörténet eljutott a 20. évéhez sokan voltak a klub partnerei; köszönet illeti a Budaörsi Sport Club elnökségét, Budaörs Város Önkormányzatát, a Magyar Asztalitenisz Szövetséget, a 2i Kft-t, az SH-ITB Kft-t, a Mikrohungária Kft-t, a Butterfly Magyarország Kft-t, a Decathlont, a Budaörsi Városi Sportcsarnok vezetését és természetesen a sportvezetőket és edzőket és azokat a játékosokat, akik az elmúlt két évtizedben a csapat tagjai voltak.

A csapat célja minden egyes mérkőzésen az, hogy a partnereit a lehető legmagasabb szinten képviselje Európában is.

A budaörsi asztalitenisz szakosztály célkitűzése a következő két évre vonatkozóan az, hogy a Budaörsi Sport Club centenáriumi évében, 2024-ben a korábbi évekhez méltó módon megőrizze hazai és nemzetközi eredményességét, és újra élhesse azt a máshoz nehezen hasonlítható érzést, hogy sportolói kvalifikálnak az Olimpiára. Mindent elkövet a klub azért, hogy ez Tokyo után 2024-ben Párizsban is megtörténhessen.

A budaörsi női asztalitenisz csapat az elmúlt közel 20 évben eredményeivel, szakmai koncepciójával és kitartásával bebizonyította, hogy egy olyan értéket jelent, amit érdemes támogatni. Ahhoz, hogy a kitűzött célokat, a szinten tartást meg tudja valósítani az egyesület, a mostani támogatókon túl újabb partnerek belépésére is nélkülözhetetlen szükség van.

A Budaörsi Sport Club ünnepként éli meg, hogy eljutott a 20. szerepléshez.

 

(Budaörsi Infó/Sajtóanyag)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.