Újabb magyar csúcs

(Budaörs, 2022. szeptember 3. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) Sorra döntögetjük a csúcsokat ebben az évben. Soha nem volt még ilyen gyenge a forint és soha nem gyengült még ennyire gyorsan ilyen sokat. (Februárban még a 355 forintos eurón szörnyülködtünk, ma már annak is örülnénk, ha vissza tudna támolyogni 400 forint alá az árfolyam.)

 

 

Nem volt ekkora az infláció már 24 éve. S ez úgy igaz, hogy mesterségesen van szabályozva a rezsi és az üzemanyag ára is, sőt néhány élelmiszeré is. (A rezsicsökkentés csökkentése még nem jelent meg az inflációs adatokban.)

 

Mennyire háborús ez az infláció?

Most egy újabb rekorddal bővült a repertoár, 18 éve nem volt ilyen magas a forint alapkamata, mint most.

Még a 2008-as gazdasági világválság alatt sem volt ilyen magas az alapkamat. A jegybank 11.75%-ra emelte az alapkamatot ma. (Amit egyébként jól tett, csak önmagában a jegybank kevés a forint összeomlásának visszafordításához.)

Tavaly júniusban még csak 0,6% volt ugyanez az érték. Ha tavaly júniusban vettél fel jegybanki alapkamat plusz 3 százalékpontos lakáshitelt, 20 millió forintot húsz évre, akkor a havi törlesztőd 117,2 ezer forint volt.

Ma ugyanezért a hitelért 268,5 ezer forintot fizetnél havonta, vagyis jóval többet, mint a dupláját. (Nincs alapkamathoz kötött hitel, csak BUBOR-hoz, meg BIRS-hez, de azok is, némi késéssel többé-kevésbé lekövetik ezt a változást.

Tavaly júniusban a 12 havi BUBOR 1,16% volt, most ugyanez az érték 13,77%, de ebben még nincs benne a kamatemelés, mert csak 0,09 százalékponttal magasabb, mint tegnap volt.

A hároméves BIRS 13,32% jelenleg, 2,14% volt tavaly júniusban.) Szerencsére az emberek egyelőre nem érzik ezt a hatalmas emelkedést, mert a kamatemelést tényétől is meg vannak védve a hitelesek, de egyszer majd szembesülni fognak vele.

 

Vajon mennyien vannak felkészülve arra, hogy akár a duplájára is nőhet a lakáshitelük törlesztője?

 

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.