MASZSZ: több fizetett szabadnap járna az apáknak

Egy 2019-ben született uniós irányelv szerint a jelenleginél több fizetett szabadnap járna az apáknak a gyerek születése után, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) keddi közleményében felszólítja a kormányt, hogy a Munka törvénykönyve megfelelő módosításával garantálja az apáknak a mostani 5 helyett a legalább 10 fizetett szabadnapot.

 

Az érdekképviselet szerint a kormány nem foglalkozott az üggyel. Annak ellenére, hogy a három évvel ezelőtt született irányelv kidolgozásában magyar szakértők is részt vettek, és a bevezetésre kitűzött határidő 2022. augusztus 2. volt – tették hozzá.

A szakszervezeti szövetség jelezte: nem először követeli a Munka törvénykönyve megfelelő módosítását, az apanapok számának duplájára emelést, de eddig hiába.
Jelezték, hogy Ausztriában az elsők között reagáltak az uniós elvárásra, és nem 10, hanem 30 napot biztosítanak az apáknak. Magyarország az 5 nappal a sor végén áll – jegyezték meg.

“A szomszédban a négyhetes apaszabadságot az egynemű szülők, a nem vérszerinti szülők és a nevelőszülők is igénybe vehetik. Ez idő alatt az apák védettek, vagyis nem lehet őket elbocsátani a munkahelyükről. Ez a védettség nálunk mindössze öt napig tart” – fogalmazott a MASZSZ.

A szakszervezeti szövetség felkéri a kormányt: ha már segítette az egységes nemzetközi irányelv kialakítását, vegye komolyan azt és mielőbb intézkedjen annak ratifikálásáról is – olvasható a MASZSZ közleményében.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.