Éjszakázz a rendőrségen!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy éjszaka erejéig bepillantást enged a máskor kordonnal elkerített helyszínek mögé.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Múzeumok Éjszakájára megnyitja a Tevei utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapuit, látogatóink előtt életre kelnek a máskor kordonnal elkerített helyszínek, és a Rendőrpalotában olyan helyekre is eljuthatnak, melyek a mindennapokban nem látogathatóak.

A programokon való részvételhez nincsen szükség előzetes regisztrációra. Programjank ingyenesek, karszalag nélkül is látogathatóak!

Rendezvényükön úgy szervezték meg a programjaikat, hogy azokon a mozgásukban korlátozott látogatók is részt tudjanak venni. Látogatóikat 19 órától hajnali 2 óráig várják.

 

Programok:

Megnyitó 2022. június 25-én 19 órától 19 óra 10 percig

A Rendőrpalota előtti díszburkolaton szakterületeink sokszínűségét bemutató performanszzal nyitják meg rendezvényüket a Készenléti Rendőrség Zenekarának közreműködésével.

 

Baleseti helyszín

Egyedi helyszín: A Rendőrpalota előtti díszburkolat

Az érdeklődők “testközelből” vehetnek részt egy baleseti helyszínelésen. A Rendőrpalota előtti díszburkolaton egy halálos autóbaleset helyszínét rendezik be, ahol a közlekedési szakemberek bemutatják, hogyan zajlik “élesben” egy szemle. A látogatók bemehetnek a helyszínelők sátrába is, kipróbálhatják a rendőrök által használt eszközöket.

Ezen a helyszínen az előadások 19 órától 2 óráig folyamatosan megtekinthetőek.

 

Bűnügyi helyszín

Egyedi helyszín: A Rendőrpalota előtti díszburkolat

A Rendőrpalota előtti díszburkolaton egy emberölés vagy öngyilkosság helyszínét rendezik be, ahol a látogatók együtt nyomozhatnak a rendőrökkel. A vállalkozó kedvű érdeklődők nyomot rögzíthetnek, és a nyomozókkal együtt oldhatják meg az ügyet, illetve megnézhetik a helyszínelők speciális autóját is.

Ezen a helyszínen az előadások 19 órától 2 óráig folyamatosan megtekinthetőek.

 

Látogatás a rejtélyes Rendőrpalotában

Egyedi helyszín: Rendőrségi Igazgatási Központ

Az érdeklődőknek lehetőségük lesz belülről megnézni a Teve utcai Rendőrpalotát; olyan helyekre is eljuthatnak, amelyek egyébként a mindennapokban nem látogathatóak. A programon résztvevők például betekintést nyerhetnek a Tevékenység-irányítási Központ munkájába, ahol azok a kollégák dolgoznak, akik a segélyhívásokat fogadják. Az épületbejárás során minden olyan különleges, érdekes információt elmondunk a látogatóknak, amely még soha, sehol nem hangzott el.

Ezen a helyszínen az előadások 19 órától 2 óráig folyamatosan megtekinthetőek.

 

Veterán rendőrautók, motorok, hagyományőrző rendőrök

Egyedi helyszín: A Rendőrpalota előtti díszburkolat

A Teve utcai Rendőrpalota parkolójában megmutatják, hogy anno milyen autóval és motorral közlekedtek rendőrök, illetve milyen egyenruhát viseltek.

Megtekinthető: 2022. június 25-én 19 órától hajnali 2 óráig.

 

Okospont, és Nyomozó Tanoda a kicsiknek

Ezen a helyszínen – a Bűnmegelőzési Centrumban – a látogatók kipróbálhatják a rendőrség által használt balesetmegelőzési szimulátorokat, lehetőség van telefon töltésére, közben érdekes kisfilmeket vetítenek.

A legkisebbek izgalmas nyomozójátékban vehetnek részt.

Az érdeklődők ezen a helyszínen találkozhatnak influenszerekkel: Molnár Emmával, Szalay Istivel és Szecsóval.

A nyomozótanoda 19 órától a rendezvény végéig nyitva tartja kapuit.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.