Karácsony Gergely: a lakásfenntartó munkatársa hibázott, el is bocsátották

A panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak – kommentálta vasárnap este Karácsony Gergely főpolgármester Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos közlését, miszerint jogtalanul számláztak ki két csepeli panelház lakóinak távhőfogyasztásért több mint százezer forintot.

 

    Németh Szilárd vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve olvasta a sajtóban, hogy Csepelen két panelház lakói is több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak. Felszólította Karácsony Gergelyt a jogtalan számlák “azonnali stornójára, visszavonására, rendezésére, a rezsicsökkentés maradéktalan végrehajtására és a sértett lakóktól való bocsánatkérésre”.

    Karácsony Gergely a közösségi oldalán reagált Németh Szilárd szavaira. Azt írta: “Németh Szilárd felháborodott és a baloldalt, sőt engem okol, amiért két csepeli ház lakói magas számlát kaptak a Főtávtól”. Hozzátette: nem ő utasította a Főtávot, “hogy annak a két társasháznak legyen magas a számlája, már az is mókás, hogy ez egyáltalán bárkiben felmerül, hanem a panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak”.

A főpolgármester bejegyzésében arról is írt: jövő héten egyeztet a Főtáv és szövetkezet, hogy hogyan oldják meg ezt a problémát úgy, hogy a lakókat ne érje kár.

Karácsony Gergely arról is írt: Brüsszelbe tart, hogy uniós vezetőkkel az EU-s pénzek mielőbbi hazahozataláról tárgyaljon. “Hogy legyen pénz például a panelprogram folytatására, épületek felújítására, szigetelésére, tehát környezetbarát rezsicsökkentésre Budapesten” – fogalmazott.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.