Magyarország felől engedély nélkül érkezett, azonosítatlan kisrepülő repült át Románia felett

Egy Magyarország felől érkezett, azonosítatlan kisrepülőgép haladt át szerda este Románia légterének nyugati részén, elfogására az amerikai légierő két vadászgépét riasztották – közölte a román védelmi minisztérium.

 

Az alacsonyan repülő, Beechcraft típusú, kétmotoros gép Debrecen térségében szállt fel engedély nélkül, kelet-európai idő szerint 17.30-kor, nyolc perccel később pedig a magyar Gripenek elfogták, de a kisgép sem rádióhívásokra, sem a vizuális jelekre nem reagált. A kikapcsolt válasz-jeladóval (transzponderrel) repülő, azonosítatlan gép 17.49-kor Nagyvárad térségében lépett be a román légtérbe, 17.58-kor pedig az amerikai légierő két, a román légtérben járőrszolgálatot teljesítő F-16-os vadászgépe szegődött nyomába.

A román védelmi minisztérium (MAPN) közlése szerint a kisrepülő nem tanúsított veszélyes, vagy ellenséges magatartást, de továbbra sem válaszolt az elfogására küldött harci repülők nemzetközileg használt rádió- és vizuális jelzéseire. A gép Karánsebes – Szörvényvár felé folytatta útját, 19 óra körül két percig a szerb légteret is érintette, majd átrepült Bulgáriába. Időközben a két amerikai vadászgép visszatért a fetesti-i légitámaszpontra, a célpont követését pedig két román F-16-os vette át.

A  MAPN közlése szerint a bolgár hatóságok szerda este azon a területen kezdtek földi vizsgálatot, ahol utoljára észlelték a radarok az azonosítatlan repülőt.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.