Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban

Két év kihagyás után idén ismét megrendezik a Gyereknapot a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén, a kétnapos eseményen nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság is – tudatták a szervezők.

 

A hétvégén koncertek, bábelőadások, interaktív programok, közlekedésbiztonsági bemutatók és edukációs játékok várják a családokat – olvasható a közleményben.

Mint írják, az edukációs programok részeként a gyerekek játékos formában tanulhatnak például a közlekedésbiztonságról. Ezek az interaktív programok már hagyományosan részei a gyereknapi eseménynek, a Kresztergom szervezésű mini KRESZ parkkal, KRESZ oktatással, ügyességi pályákkal, valamint egy mókás “turmix bringával” is várják a gyerekeket. A helyszínen kiállított rendőrautót és tűzoltóautót közelről is tanulmányozhatják a gyerekek, sőt egy teljes műszaki mentéshez használt szakfelszereléssel ellátott katasztrófavédelmi gépjármű is megtekinthető lesz.

A tájékoztatás szerint a gyerekek a fényvédelemről is tanulhatnak, emellett pedig a környezetvédelem és fenntarthatóság témájában is lesznek programok. A szervezők szelektív hulladékgyűjtő szigeteket telepítenek majd, valamint száműzték a műanyag poharakat és evőeszközöket is, a gyerekek pedig Mimó és Csipek környezetvédelmi játékait is kipróbálhatják.

A közlemény felidézi, hogy szombaton Halász Judit, Kalap Jakab Bábkoncert, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes lép fel. Vasárnap a Rutkai Bori Banda, a Fabula Bábszínház és a Zabszalma Együttes szórakoztatja a látogatókat. Mindkét nap fellép a NemAdomFel együttes, és közös jógázásra is lesz lehetőség.

Az érdeklődők a Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba tartó, nosztalgia különvonattal látogathatnak ki a gyereknapra. A gyereknapi különvonat napi 3 alkalommal indul útjára.

A rendezvényre minden 14 alatti gyermeknek ingyenes a belépés. Bővebb információk a programról a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.