Elhunyt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója

Életének 57. évében elhunyt Szenczy Sándor lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója és egykori elnöke – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

 

 

A közlemény szerint Szenczy Sándor 1994 óta számos gyülekezet születéséhez járult hozzá, 1996-ban hozta létre a magyar Baptista Szeretetszolgálatot, amely vezetése alatt több kontinensen dolgozó, több ezer munkatársat és önkéntest foglalkoztató karitatív szervezetté nőtt, tizennyolcezer ellátottat gondozó és tizennégyezer diákot oktató országos szociális és oktatási intézményfenntartó lett.

Szenczy Sándornak kiemelkedő szerepe volt a magyarországi adományozási kultúra megteremtésében, többek között a Cipősdoboz akció és a Fogadj örökbe! gyermektámogatási programok révén.

1965-ben született Sajószentpéteren. A pesti vagonoktól indulva jutott a Fehér Házig. Számos gyülekezet növekedéséhez járult hozzá, a vezetésével 1996-ban létrejött Baptista Szeretetszolgálat mára több kontinensen dolgozó, nagy szervezetté nőtt.

Tizennégy éves volt, mikor szülei elváltak és ő elköltözött otthonról. Ebben az időszakban magától értetődőek voltak a bulik, az alkohol, a kábítószer, a rendőrségi ügyek. A gimnáziumból csak azért nem rúgták ki, mert akkoriban Magyarország tíz legjobb sakkozója közt volt. Feltört lakásokban, a Nyugati pályaudvaron álló vagonokban élt a „banda”, amely része volt a pesti underground korszaknak. Sándor életében a katonaság vetett véget ezeknek az éveknek.

A Református Teológián elvégzett három évfolyam után a Baptista Teológián fejezte be tanulmányait. Lelkészi hivatását 1994-ben kezdte Velencén, ahol az alig több mint tízfős gyülekezet egy szűk évtized alatt százfősre nőtt a keze alatt.

A Baptista Szeretetszolgálatot 1996-ban hozta létre. Az alapítvány ma hazánk egyik legnagyobb humanitárius szervezete, amely a világ huszonöt országa mellett Magyarországon is nagy szervezetté nőtt. Sándor és családja lakott és segített már Koszovóban, Vietnámban, Jordániában, Sri Lankán, Kambodzsában. Észak-Koreába, Csecsenföldre, Irakba és egyéb „forró” válságövezetekbe sokszor inkább egyedül utazik. Munkája során találkozott államok vezetőivel, köztük három amerikai elnökkel is, tartott imaórát a Pentagonban és a kambodzsai dzsungel közepén.

 

 

DÍJAK

Szenczy Sándort – számos más rangos elismerés mellett – 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntették.

 

2004. Egészségügyi, szociális és családügyi miniszteri dicséret

2006. Ezüst érdemérem a környezetvédelmi és vízügyi minisztertől

2007. Külügyminiszteri a „Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért” elismerés;

Lánchíd Díj Magyarország nemzetközi kapcsolataiért

2009. Aphelandra Díj

2013. Pro Communitate Díj Pécs városától

2015. Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozat

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.