Budaörsre látogatott az ukrán nagykövet

(Budaörs, 2022. május 20. – Budaörsi Infó) Ukrajna magyarországi nagykövete, Nepop Ljubov nagykövet asszony a Budaörsi Olvasókör vendége volt május 17-én. Az eseményen részt vett Wittinghoff Tamás polgármester is, aki beszámolt, hogy mennyi segítséget ad a város és lakói az ukrán menekülteknek.

Az Olvasókör a háború kitörésének kezdete óta segíti az Ukrajnából érkezett menekülteket, hangzottan el a május 17-i eseményen.

Az Olvasókör szorosan együttműködik az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) budapesti székhelyével, ahol az ukrajnai menekültek közül sokan leltek menedéket.

A Budaörsi Olvasókör a Dankó utcai szálláson menedéket talált háborús menekültek részére biztosít saját maguk által elkészített meleg ételt, illetve anyagilag is támogatja az ukrajnai menekültek ellátását. A találkozóra az olvasókör elnökének, Tóth Zoltánnak a kertjében került sor.

Nepop Ljubov nagykövet asszony részletes tájékoztatást adott a háborúval kapcsolatos borzalmakról. Nagyra értékelte a nemzetközi összefogást, amely lehetővé teszi azt, hogy megvédjék hazájukat. Elmondta, hogy a civil lakosság bestiális meggyilkolása egyértelművé tette számukra azt, ha megadják magukat az agresszornak az öldöklésnek rengeteg áldozata lett volna, amely egyben hazájuk végéhez vezetne. Azt is világossá tette, hogy ettől kezdve az Ukrajnával szomszédos országok határainál állnának az orosz hadsereg egységei, amely Magyarország számára is közvetlen fenyegetettséget jelentene.

Kifejezte köszönetét a jelenlévők, s minden magyar honfitársunk felé, akik a menekültek ellátásában szerepet vállalnak. Meggyőződése, hogy a hazánkban menedékre lelt ukrán állampolgárok örökre barátai lesznek Magyarországnak.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy reménnyel tölti el az új magyar köztársasági elnök beiktatási beszéde, melyben világosan és egyenesen fogalmazott a Putyin által megindított háborúval kapcsolatban.

A rendezvényen részt vett Wittinghoff Tamás polgármester is, aki a város és az önkormányzat nevében szolidaritásáról biztosította a nagykövetet. Felsorolta, milyen sok civil kezdeményezéssel segítik a város lakói a menekülteket, hogy a határon dolgozó orvos csapat Budaörshöz kötődik, és hogy az önkormányzat biztosít járművet a háború kezdete óta önzetlenül dolgozó önkéntes orvosok számára. A polgármester úr átadott egy szerény ajándékot is, melynek része volt a várost bemutató könyv is.

polgarmester_ukrannagykovet

 

Kifejtette továbbá, hogy egy szuverén állam elleni háborús agresszió kapcsán senki nem lehet érzéketlen. Az a mi háborúnk is, minden tisztességes ember kötelessége a megtámadott félnek segítséget nyújtani – mondta.

 

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.