Állatbemutatóval és nyuszisimogatóval készül húsvétra a fővárosi állatkert

Látványetetéssel, állatbemutatóval, kézműves programokkal és nyuszisimogatóval is várja a látogatókat húsvétkor a Fővárosi Állat- és Növénykert.

 

A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó időszakban a gyerekeket nyuszisimogatóval, szombaton és vasárnap kézműves foglalkozásokkal várják. A programok között merüléses cápaetetés, cápatréning, sörényes hangyász látványetetés, bonsai bemutató, trópusi növényszemle, oroszlánfóka tréning és elefántiskola is szerepel – közölte az állatkert.

A nemrég született kecskegidákat, kisbárányokat és az Ella nevű kisbocit a háziállatokat bemutató Majorságban, a veszélyeztetett fajnak számító arany oroszlánmajom-kölyköket a Pálmaházban tekintheti meg a közönség. Továbbra is látható a csaknem egyéves kiselefánt, két párduckölyök és az óriásvidra kölykök is.

Pénteken a húsvéti programok mellett egy születésnapot is ünnepel az állatkert. Liesel, a kert legidősebb gorillája ugyanis ezen a napon tölti be 45. életévét. Az ünnepeltet délelőtt 10 órakor köszöntik fel, ezt követően pedig egészen délután 4-ig a Jane Goodall Intézet várja a természetvédelem és az emberszabásúak iránt érdeklődő közönséget a gorilláknak is otthont adó Emberszabásúak Házában.

Az innen a Varázshegy felé vezető üvegfolyosó egyúttal egy kiállításnak is helyet ad az Egy hely, ahol jó lenni című rajzpályázat válogatott alkotásaiból.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.