Két új műsort kínál párhuzamosan a Fővárosi Nagycirkusz

Két új produkcióval várja a nézőket a következő hónapokban a Fővárosi Nagycirkusz. A Rain – Esőcirkusz aktuális üzenete a megtisztulás, a béke, az esténként látható Magic Show pedig a szerelmeseket célozza meg.

 

“A cirkusz egyrészt felvidít, másrészt reflektál a mindennapjaink történéseire. Az Esőcirkusz is ilyen, a szórakozás boldogsága mellett a békevágyat tükrözi” – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a produkciókat bemutató péntek esti sajtótájékoztatón.

A politikus kitért arra, hogy a cirkuszművészet különleges műfaj, nagyon együttéreznek a háború miatt szenvedőkkel, ugyanakkor senkit sem közösítenek ki, aki a cirkuszhoz tartozik. A sajtó képviselői előtt pénteken este ízelítőt adott látványos, rúddal bemutatott egyensúlyozó számából az ukrán Vitaliy Zaets, orosz felesége, Margarita Nyikulina, és közös gyermekük. A Rain – Esőcirkusz produkcióban is látható az a kép, amely a zaporozsjei cirkuszban készült, ahol a manézsban alszanak matracokon az emberek.

A Fővárosi Nagycirkusz több mint száz ukrán fiatalt fogadott be a harkivi és kijevi artistaképzőből, és biztosít számukra szállást, étkezést, gyakorlási lehetőséget. “Hetente érkeznek hozzánk a háború elől menekülő artista családok, és megpihennek nálunk néhány napig, mielőtt továbbindulnak Nyugat-Európa felé, de vannak, akik nálunk akarják megvárni a háború végét” – mondta Fekete Péter.

A Rain – Esőcirkusz című műsorban zömében orosz artisták szerepelnek, mellettük ukránok, fehéroroszok, valamint három magyar fiatal: az artistaképzős, extrém módon hajlékony Grandpierre Gábriel, a Duo Donnert görkorcsolyaszámmal, valamint Dobos Richárd lengőrúddal. Az Esőcirkusz előadásán a porond hol szökőkúttá, hol tóvá, hol háborgó tengerré változik át; a szökőkút például hétszáz fúvókából áll, a medencét 11 ezer liter vízzel töltik fel.

Graeser József cirkuszszakmai vezető arról beszélt az újságíróknak, hogy a műsor része Pippa és Bobby, a két női bohóc is, ők négy kiskutyával szórakoztatják a közönséget.
A Rain – Esőcirkusz szombattól szeptember 18-ig minden nap várja a családokat, a Magic Show, amely április 15-től szeptember 17-ig lesz műsoron péntek és szombat esténként, a felnőtteknek készült, és a színházba járó közönségnek kíván alternatívát kínálni. Utóbbi a múlt század húszas-harmincas éveinek varietévilágába repít vissza erotikával, illuzionistákkal, bűvészekkel és artistákkal.

“Nálunk terített asztal, egy pohár bor és pezsgő várja azokat, akik a szenvedélyre, érzékiségre vágynak. A műsorban francia, orosz-ukrán sztár mellett magyar bűvészek is helyet kapnak” – közölte Fekete Péter.

Szólt arról is, hogy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében május 5-től 8-ig egy különleges vietnámi cirkuszi mozgásszínházi darabot láthatnak a nézők O Show címmel. A produkciót már három éve tervezték elhozni Budapestre, ahol az állatkert területén felépített óriási sátorban lesz látható.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.