Alapvető jogok biztosa: az elégséges szolgáltatások egyértelmű meghatározása mellett élhetnek csak a sztrájk joggal a pedagógusok

A sztrájkhoz való alkotmányos jogukkal a pedagógusok is csak akkor élhetnek, ha az elégséges szolgáltatások körét jogszabály, a felek megállapodása, ennek hiányában a bíróság jogerős végzése egyértelműen meghatározta – hangsúlyozta az alapvető jogok biztosa állásfoglalásában, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.

 

A gyermekek oktatáshoz való jogának a pedagógus sztrájk alatti érvényesülése érdekében megfogalmazott dokumentum szerint elégséges szolgáltatás nyújtásának hiányában nem garantálható, hogy a gyermekek oktatáshoz való joga a sztrájk időtartama alatt is érvényesüljön.

Alapvető követelmény továbbá – folytatta-, hogy a gyermekek a sztrájk következtében ne szenvedjenek hátrányt, vagyis az elmaradt oktatást utólag pótolni kell, ideértve azt a helyzetet is, ha ez szükségképpen csak többlet iskolai jelenléttel, a szabadidő rovására lesz megvalósítható.

A biztos kitért arra is, hogy az elmúlt két tanévben a járvány miatti online oktatás nagy terheket rótt a pedagógusokra, gyermekekre, szülőkre egyaránt. Különösen fontos ezért, hogy a mostani tanévet ne terheljék további olyan konfliktusok, amelyeknek elszenvedői végső soron a gyermekek lehetnek.

Hangsúlyozta, a pedagógussztrájk miatt felszínre került feszültségek megoldása kizárólag a gyermekek legjobb érdekeit szolgáló módon, a gyermekek oktatáshoz való alkotmányos jogának sérelme nélkül történhet.

Kiemelte: az alaptörvény rendelkezése szerint a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását, ezért különösen aggályos minden olyan, érdekképviseleti szervezetek vagy pedagógusok részéről történő megnyilvánulás, amelyben arra kérik a szülőket, hogy tevőlegesen szegjék meg alaptörvényi kötelezettségüket és ne küldjék iskolába tanköteles gyermeküket. Hangsúlyozottan kérte mind az érintett szakszervezeteket, pedagógusokat, mind pedig a szülőket, hogy tartsák szem előtt az alaptörvényből fakadó kötelezettségeiket és a gyermekek legfontosabb érdekeit.

Rámutatott: jelen helyzetben a leginkább kiemelt szempont a tanuló gyermekek szellemi fejlődésének “oltalmazása”, ugyanis a sztrájk és ebből következően az oktatás bizonytalan ideig tartó szüneteltetése esetén az ő helyzetük válna a legkiszolgáltatottabbá. Kiemelte, hogy az oktatásból való kiesés súlyosan negatív hatása nem feltétlenül azonnal, hanem közép vagy hosszú távon jelentkezik.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.