Fiatal képzőművészeknek írt ki pályázatot a MANK

Fiatal képzőművészek fogalmazhatják meg a jövővel kapcsolatos vízióikat a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 2057 – Személyes utópiák címmel kiírt pályázatán, melynek legjobb munkáiból csoportos kiállítás is nyílik a szentendrei MANK Galériában.

 

 

“Hogyan képzelik el a fiatal művészek világunkat 2057-ben? Milyen vízióik vannak a jövőnkkel kapcsolatban?” – teszi fel a kérdéseket a nyílt pályázati felhívás, amelyre április 4-ig jelentkezhetnek 35 éven aluli képzőművészek – közölte az MTI-vel hétfőn a MANK.

“2057 – Egy évszám a jövőből. Egy olyan évszám, melynek eléréséhez pontosan annyi időnek kell eltelnie, mint amennyit már a pályázók születésük óta megéltek” – fogalmaz a közlemény, amely szerint a 2050-es évtized fordulópontot jelenthet az emberiség életében.

Jövőelemzők szerint a Föld kapacitásainak végső kihasználását ezekre az évekre éri el az emberiség, amely azonban a rohamosan fejlődő technológiák segítségével addigra talán megtalálja a valóban fenntartható élet kulcsát – veti fel a pályázat.

A MANK tájékoztatása szerint a kiírásra legfeljebb három pályaművet nyújthat be minden olyan képzőművész, aki 35. életévét június 1. után tölti be.

Pályázni online lehetwww.alkotomuveszet.hu weboldalon keresztül, szakmai önéletrajzzal, portfólióval és a pályamű vagy a pályaművek leírásával

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.