I. Családi és Baráti Szemétszedő Napok Budaörsön

(Budaörs, 2022. február 26. – Budaörsi Infó) A Zöld Erdőben Jártam Budaörsi Egyesület idén, március 21-27 között rendezi meg a I. Családi és Baráti Szemétszedő Napokat.

 

 

Betlehem Csaba, az Egyesület vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ez a szemétszedés más lesz mint a korábbi Nagyon-Nagy Szemétszedés. (Erről a szemétszedésről olvashattak is többször hírportálunkon.) Legutóbb is több tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze!

 

 

szemetszedes2021_nov7_nagyonnagy (2)

 

“Kis közösségekre építkező, szomszéd összefogásos, lokális, pár utca sugarú lakóközösségeket szeretnénk segíteni, akik helyismerettel, lelkesedéssel, jó hangulatban összegyűjtik a saját kis környékükön a szemetet.”

 

 

NAGYONNAGYszemetszedes210227betlehemcsaba (2)

 

A szemétszedő zsákokat az Egyesület szerzi be, és majd egy központi helyen lehet átvenni. Ebben a projektben ismét a BTG lesz a partnerük.

Mindenki által ismert, könnyen megközelíthető helyre kell majd összegyűjteni a szemetet, majd ennek a helyszínnek a koordinátáit vagy egy fotóját elküldeni az Egyesületnek, így tudnak majd szervezni egy szemét-összegyűjtést a tagok.

 

 

NAGYONNAGYszemetszedes210227 (7)

 

„Építitek, formáljátok a mikro-közösségeteket, házról-házra szervezve új ismerősöket találtok, akik lehet, pár házszámmal laknak csak tőletek, de ugyanúgy szeretik az igényes kisvárosias környezetet.

A gyermekek nevelésében is elsőrangú lehetőség, akár a barátok szerzéséhez és főleg a normális, nyitott szemmel járó környezettudatos magatartás kialakításában.

Mi lefektettük az alapokat, megmutattuk, bebizonyítottuk, hogy sok-sok jó ember lakik itt, hatalmas siker volt az előző két szemétszedés, Veletek együtt értük el.

Megpróbáljuk még hatásosabban, jobban csinálni, így teszünk egy próbát, hogy működik-e az, hogy nem központilag szervezünk területet, hanem még szétaprózva a csapatokat, még inkább le lehet fedni reményeink szerint a kis falu lehető legtöbb részét, utcáit, erdőszéleket, árkokat stb.

Reméljük, segítitek az új típusú eseményt szervezéssel, megosztásokkal, saját mikro-marketinggel a csoportokban, barátok közt.”

 

 

NAGYONNAGYszemetszedes210227 (13)

 

A részletes információk is hamarosan érkeznek, mint hogy mikor és hol lehet majd felvenni a gyűjtőzsákokat!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.