Duna House: több millió forintos segítség ingatlanvásárlásnál a csokhoz járó illetékmentesség

Több millió forintos segítséget jelent ingatlanvásárlásnál a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) járó illetékmentesség, hiszen az így megspórolt összeg beépülhet az önerőbe. Ezáltal a családok nagyobb összegű hitelt is felvehetnek, a fővárosban például már nemcsak panelt, hanem tégla lakást is vásárolhatnak – közölte a Duna House.

 

A hatályban lévő törvény alapján az illeték mértéke a vásárolt ingatlan árának 4 százaléka, amit a vevő köteles megfizetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Vannak azonban kivételes esetek, amikor ez az összeg csökkenhet.

Példaként említették: ha a vevő 35 év alatti, és első, 15 millió forint érték alatti lakástulajdonát szerzi meg, akkor csak 2 százalék az illeték. Ha pedig a lakásvásárló megigényli a csokot, 2021 elejétől ezáltal mentesül az illeték terhe alól.

Kiemelték, ez utóbbi lehetőség több millió forint azonnali hozzájárulás lehet a családok számára, sőt, ha ezt az összeget a lakásvásárlásnál önerőként használják, akkor jelentősen bővíteni tudják a hitellehetőségeiket, így magasabb árkategóriában is válogathatnak az eladó ingatlanok között.

A Duna House legfrissebb adatai szerint Budapesten átlagosan 33,4 millió, vidéken pedig 26,2 millió forintot költenek első lakásra az ingatlanvásárlók. Fővárosi viszonylatban ez az összeg egy panellakásra lehet elegendő, elsősorban a pesti oldalon.

Budapesten egy 33,4 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához 20 százalékos önerő, 6,68 millió forint szükséges, amihez a 4 százalékos illetéket, azaz 1,34 millió forintot is félre kell tenni.

 

penz4_forint gazdasag fizetes

 

Amennyiben a csok igénylése miatt az illetéket nem kell megfizetni, akkor az arra fordított összeg és az önerő együtt már több mint 8 millió forint, így ha ekkora önerővel rendelkezik egy kétgyermekes család, akkor hitel segítségével akár 40 millió forintos vételárral is tervezhetnek. Ez lehetővé teszi, hogy  akár a pesti téglalakások közül is válogassanak.

A fővárossal szemben vidéken viszont a keleti és a nyugati országrészben is minden lakástípus beleférhet a keretbe: a panelek ugyanis átlagosan 21,4, a téglalakások pedig 25,1 millió forintért cseréltek tulajdonost az elmúlt időszakban.

Vidéken az első lakás vásárlására fordított átlagos összeg önereje és illetéke összesen 6,29 millió forintot adna ki. Az igényelt csokhoz illetékmentességet társítva így csaknem 31,5 millió forintos keretet is szabhatnak maguknak a potenciális vásárlók.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta: a csok mellé járó illetékmentesség több szempontból is jelentős előny, egyrészt a támogatás összege független a gyermekek számától, másrészt nem épül be közvetlen a lakásárakba, így tényleges segítség a családoknak.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.