Ideje árat emelned

(Budaörs, 2022. február 20. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) Felhívtam a klímásomat tegnap, kifakadt, hogy februárban annyi munkája van, hogy nem győzi. Mondtam neki, hogy nem baj az, legalább meggazdagodsz. Erre csak felsóhajtott, hogy bár úgy lenne.

 

 

Nyelvtanár ugyanez. Egyszerűen folyamatosan kell elküldenie az új tanulókat, mert nincs szabad ideje újakat fogadni.

A gyerek jár tornára, ott is ez a baja a hölgynek, aki tartja az órát: nem tud már újakat fogadni, hosszú várólista van.

S még hosszan sorolhatnám, hányszor találkozom ilyen emberrel, szinte hetente.

Ilyenkor mindig elmondom nekik, hogy ha több a munkád, mint el bírod látni, akkor árat kell emelni.

Ha 25%-kal árat emelsz és ezért eltűnik az ügyfelek ötöde, fillérre ugyanannyit keresel mint eddig, jóval kevesebb munkával és lesz lehetőséged újakat fogadni.

Ha megint tele lesz a naptárad, megint árat emelsz.

 

 

naptar

 

Ha a klímás februárban túl van terhelve munkával, akkor vagy nagyon jó szakember vagy túl olcsó, vagy mindkettő egyszerre.

Ha a beszerelésért eddig 35 ezret kért, akkor emelje fel 50 ezerre.

42%-kal nő az összeg, amit naponta megkeres. Egy klíma pedig ha 250 ezer forint, akkor beszereléssel együtt volt eddig 285, most lesz 300 ezer forint. 5% különbség a végén.

Lesz bárki, aki ezért nem kéri?

S ha a vásárlók harmada ezért az áremelésért hagy el, még mindig többet keresek mint eddig, kevesebb munkával.

(Oké, a számolás kicsit komplikáltabb, mert a szerelési anyagköltség és a segítő munkabére is csökken arányosan, tehát mivel a bevétel nőtt, az anyagráfordítás csökkent, így 42%-nál is több a haszon. Viszont a másik oldalon keres magán a klímaeladáson is, az viszont csökken, ha kevesebb klímát ad el. De azért lehet érteni, mit szeretnék mondani.)

 

 

szamologep

 

A gyerekek szülinapi tortáját is mindig egy helyről, egy hobbi cukrász anyukától vesszük. Olyan nevetséges pénzeket kér érte, hogy mindig kioktatom, hogy ennyiért nem szabad dolgozni. (Szükségük van erre a pénzre, csak részben hobbi a sütögetés.)

Egy 14 ezer forintos nagy tortán keres talán kétezer forintot?

Mondtam neki, hogy adja 16 ezerért, a kiadása nem változik, az eddigi kétezer forintos profitot megduplázta.

Ha a vásárlóinak a fele eltűnik, még fillérre ugyanannyit keres fele annyi munkával. S pont az a fele fog eltűnni a vásárlóinak, amelyik erősen árérzékeny és akin nem is lehet soha keresni. (Az árérzékeny vevő attól még nyaralhat a Maldív szigeteken, magától nem, csak tőled sajnálja a pénzt, tehát nem feltétlen jelent szegényt az árérzékeny kifejezés.)

(Soha ne akarj olcsó lenni, mert akkor az olcsó embereket fogod összegyűjteni, akik semmiért nem akarnak vagy nem tudnak fizetni. S ők fognak ajánlani az ő olcsó ismerőseiknek, és akkor haszon nélkül fogsz feleslegesen sokat dolgozni.

Neked jónak kell lenni, nem olcsónak. Mindig lesz egy nálad is olcsóbb, azzal soha nem fogsz jó ügyfeleket szerezni.

Ha jó vagy, nem olcsó, akkor azok az emberek fognak ajánlani az ő saját ismerőseiknek, akiknek van pénzük és a minőség fontosabb számukra az árnál.)

 

 

penz_8_forint_gazdasag_fizetes

 

Merd megkérni az árad! 

Gyakran az emberek kisebbrendűségi érzés miatt nem mernek többet kérni, azt gondolják, hogy ők ennyit érnek a piacon.

De hát sorban állnak nálad az emberek, nem győződ a munkát!

Ez a legbiztosabb jele annak, hogy többet érsz mint kérsz érte.

S ha te nem becsülöd magad, más sem fog. Ha te az olcsó gyógytornász vagy az árad alapján, ezt is fogják gondolni rólad az emberek.

A tornatanárnőnek is mondtam, hogy emeljen árat, mert annyiért nem dolgozunk, amennyit ő kér. Emelt bő 30%-ot, azt mondta, több a jelentkező mint eddig.

Az emberek azért veszik meg a drága mosószert és fogkrémet, mert az gondolják, biztos jobb is, ha ennyivel többe kerül. Ugyanígy gondolkodnak ám a szolgáltatásokról is!

A korrepetálós tanárnak is én mondtam, hogy ideje lenne árat emelni, régóta kér ennyit, úgyhogy mostantól legyen több.

Ne legyél mulya, ne legyél kishitű, ne higgy túl keveset magadról és ne legyél balek.

Ha te 15%-kal többet fizetsz a boltban mint egy éve, ne dolgozz annyiért, mint egy éve.

 

 

penz (6) forint gazdasag fizetes

 

Van, aki azért nem emel árat, mert mi lesz a szegényekkel, akik nem tudják kifizetni. Hallottam ezt már sokszor pszichológustól, gyógytornásztól, logopédustól és hasonló személyektől.

Ilyenkor elmondom nekik, hogy a szegények a 8 ezer forintos pszichológust vagy fejlesztő pedagógust sem engedhetik meg maguknak. Viszont az ügyfelek nagy részének mindegy, hogy 12 ezret vagy 14 ezret fizet egy pszichológusért havonta kétszer.

Ha szeretnél jót tenni a szegényekkel, akkor emeld fel a díjad azoknak, akik ki tudják fizetni és minden pénteken ingyen vagy nagyon olcsón dolgozz azoknak, akiknek még az alacsony díj is túl drága. De ne dolgozz tehetőseknek azért olcsón, hogy a szegények is ki tudják fizetni.

Amit te adsz, ugyanolyan érték a számukra, mint bármilyen másik szolgáltatás, autószerelés, villanyszerelés, tanácsadás vagy bármi.

Most egyébként is tombol az infláció, az emberek szó nélkül lenyelnek akár 20-30%-os áremelést is. Úgyhogy érdemes megragadnod a lehetőséget.

S még valami: ha olcsó vagy és még sincs ügyfeled, akkor két dolgot csinálhatsz rosszul.

Az egyik, hogy csapnivaló szakember vagy. Nem baj az, a baj akkor van, ha nem akarod, hogy ez megváltozzon. Tanulj tovább, képezd magad, gyakorolj.

A másik, hogy a marketinged pocsék. Akkor csinálod jól a marketinget, ha annyi ügyfeled van, hogy te válogatsz, hogy kinek akarsz dolgozni és kinek nem.

De ez már egy másik nagy téma.

 

Röviden: ha túl sok a munkád, az azt jelenti, hogy túl olcsón dolgozol. Emelj árat, ne legyél szívbajos és hidd el, tényleg sokkal többet érsz, mint te azt gondolod magadról. Ne olcsósággal akarj munkát szerezni, mert azzal csak Olcsó Jánosokat fogsz magad köré gyűjteni. Legyél jó és akkor majd azok jönnek, akiknek a minőség fontosabb, mint az ár.

 

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.