Ismét meghirdette fiataloknak szóló kreatív pályázatát a MOME

Idén is meghirdette a 7-10. osztályos, magyarországi és határon túli iskolásoknak szóló, Ugrás a jövőbe! című kreatív pályázatát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).

 

 

Az intézmény keddi közleménye szerint március 15-ig várják 2-5 fős csapatok jelentkezését.

Mint írják, a tavaly nagy sikert elért verseny célja ismét az, hogy megmutassa, csak egy jó gondolat kérdése, hogy bárkiből designer vagy jövőkutató legyen.

Az Ugrás a jövőbe! pályázat, amelyen a diákoknak azt kell megmutatniuk, hogyan képzelik el az életet húsz év múlva, egy olyan generációt szólít meg, amely számára már természetes az átjárás a digitális és analóg világok között. “Hogyan tudnak ők a XXI. század kihívásaira reagálni? Ezzel a pályázattal a jövő iránti felelős gondolkodásra, a jövőt építő, kreatív, alkotó tevékenységre szeretnénk ösztönözni őket” – idézi a közlemény Fülöp Józsefet, a MOME rektorát.

Az egyetem mindenféle formában várja a jövőről szóló kreatív ötleteket, legyen szó akár grafikáról, kisfilmről, animációról, fotóról, szolgáltatásról, termékről, esetleg építészeti koncepcióról.

“Milyen lesz az élet a jövő sulijában? Milyen eszközök segíthetik a jövőben a tanulást és az oktatást? Milyen szakmákban dolgozunk majd, milyenek lesznek a munkahelyek 20 év múlva? Hogyan változik meg lakóhelyünk, otthonunk, környezetünk, öltözékünk? Hogyan változnak meg az emberi kapcsolatok és a társadalmi különbségek? A jövőbeli változások hogyan hatnak majd a szünidő, a szabadidő eltöltésére?” – sorolják a lehetséges témákat a közleményben.

A 2021-es pályázatra beérkezett munkákból az egyetem átfogó képet kapott a Z generáció jövőképéről, a résztvevők pedig lehetőséget kaptak a bennük rejlő kreativitás, kritikus gondolkodás fejlesztésére. A pályázat népszerűségét jelzi, hogy tavaly 226 iskola 440 diákja vágott bele a közös munkába, melyből a legkiemelkedőbb projekteket a 2021 őszi Budapest Design Week keretében mutatta be a MOME.

A közlemény szerint a pályázó csapatok analóg, digitális vagy vegyes technikával készített tervekkel nevezhetnek. A versenyre regisztrált csapatok egy online felkészítő programon vehetnek részt, ahol segítséget kapnak a pályamunkák elkészítéséhez. Az első fordulón továbbjutó csapatok a MOME mentorainak segítségével fejleszthetik tovább alkotásaikat. A legjobb pályamunkákat a második forduló végén rangos szakemberekből álló zsűri választja ki. Az első három helyezett díjazásban részesül.

 

Bővebb információ a pályázatrólwww.ugrasajovobe.mome.hu weboldalon és a pályázat közösségi oldalain található – áll az összegzésben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.