Ma lenne száz éves Göncz Árpád

(Budaörs, 2022. február 10. – Budaörsi Infó) Február 10-én lenne 100 esztendős Göncz Árpád. A rendszerváltás utáni első, szabadon választott köztársasági elnök emlékét Budaörsön egy kis utca őrzi a Polgármesteri Hivatal mellett.

 

 

Göncz Árpád 1922. február 10-én született. Hallatlan népszerűségét a társadalom minden rétegében, azóta sem közelítette meg egyetlen politikus sem. És máig nem neveztek senkit sem úgy, olyan közvetlenül, mint őt – egyszerűen Árpi bácsinak. Talán nem véletlenül. Aki csak egyszer is találkozott vele, abban a közvetlensége, nyitottsága, őszinte odafigyelése maradandó nyomot hagyott.

Életútja kikezdhetetlen. A múlt század magyar történelmének legviharosabb időszakaiban is mindig azon az oldalon állt, amit nem volt könnyű vállalni, de a múlt valamennyiszer az ő, szilárd erkölcsi alapon álló döntését igazolta.

A második világháború végén sorozták be katonának, de megszökött a Németországba vezényelt egységétől, majd csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz. A koalíciós időkben a Kisgazdapártban politizált. A kommunista hatalomátvétel után nem fogadta el az új rendszert, és bár jogi diplomája volt, segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott.

Az 1956-os forradalomban is tevékenyen vett részt, ezért 1958. augusztus 2-án Bibó István perének egyik vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül.

1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult. Ezután a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója volt, majd a Talajjavító Vállalathoz került.

1965-től kezdve lett szabadfoglalkozású író, műfordító. Ahogyan a Rákosi korszakban, úgy a Kádár rendszerben sem kötött kompromisszumot. Az 1980-as években a demokratikus ellenzék aktív szereplője, az egyik meghatározó rendszerváltó párt, az SZDSZ egyik alapítója.

 

 

gonczarpadutca-5

 

Irodalmi munkássága is jelentős, egyik fordítója volt a máig népszerű A Gyűrűk Ura című regénynek, de az ő tolmácsolásában ismerhette meg a magyar közönség Hemingway több művét is.

A Magyar Köztársaság első szabadon választott elnökeként 1990-től 2000-ig töltötte be ezt a tisztséget. Nem elégedett meg az aláírói szerepkörrel, kritikus pillanatokban határozottan élt a jogköreivel. A taxisblokád idején megtiltotta a hadsereg bevetését a tüntetők ellen, az úgynevezett médiaháborúban pedig a végsőkig védte a rádió és televízió függetlenségét.

Máig ható tanulsággal szolgál az elnöki szerepvállalásáról szóló hitvallása: „Azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket.”

 

 


varoshaza_gonczarpad_utca

 

 

(Budaörsi Infó / budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.