Reprezentatív felmérés – A magyarok kétharmada változtatott otthonán a járvány alatt

(Budaörs, 2022. február 4. – Budaörsi Infó / mti) A magyarok 65 százaléka változtatott valamilyen mértékben – ezen belül 13 százalék jelentősen – otthonán annak érdekében, hogy el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amelyekre a járvány időszaka alatt csak itt volt lehetősége – derül ki az IKEA felméréséből.

 

 

Mint a lakberendezési áruház csütörtöki közleményében rámutatnak, a járvány a korábbi otthoni életvitelünket is kihívások elé állította: otthonunkból többek között fitneszközpont, iroda, iskola vagy akár étterem lett. Az emberek igyekeztek az otthonukat az új helyzetekhez igazítani, hogy jobban érezzék magukat benne.

A reprezentatív felmérés szerint a magyar otthonok leggyakrabban pihentető tevékenységekhez, illetve háztartási feladatokhoz adnak teret, amelyek közül legtöbbször az alvást, az olvasást, a zenehallgatást vagy a tévénézést, valamint a főzést, az étkezést és a takarítást említették a válaszadók. A kutatási eredményekből az is látszik, hogy a tárolás és a rendszerezés komoly kihívást jelentett az elmúlt időszakban – írták az MTI-hez eljuttatott összegzésben.

 

 

ikea_aruhaz_belso

 

A mentális jóllét fenntartásához a válaszadók egyharmada fontosnak tartja hobbiját, 39 százalékuk szeretne a jelenleginél több időt szánni rá, ugyanakkor 30 százalék úgy gondolja, hogy jelenlegi otthona nem felel meg ennek.

A megkérdezettek 40 százaléka érzi úgy, hogy a járvány negatív hatással volt a személyes pénzügyeire, de ugyanennyien optimistán tekintenek a jövőbe; a fiataloknál ez az arány 58 százalék.

Az ideális otthon legfontosabb ismertetőjegye a kert vagy erkély, terasz megléte, a második faktor az otthon fenntarthatósága. Nagyon fontos, hogy legyenek a közelben zöld területek, parkok, illetve több mint a válaszadók harmada jelölte meg az ideális otthon feltételeként a család és a barátok közelségét is.

 

 

kina_ikea_2015_01

 

 

A kutatás szerint a pandémia hatására az emberek 53 százaléka érzi úgy, hogy javult a kapcsolata közvetlen családtagjaival, 40 százalékuknak pedig barátaival.

 

 

torokugrato_budaors_ikea_decathlon_m1_m7_2021marc15

 

Az IKEA évek óta elkészíti az Élet otthon felmérést, ezúttal több mint 30 országban összesen 34 387 válaszadót vontak be. Magyarországon több mint 1000 ember adott választ a kérdésekre tavaly júliusban, a kutatás reprezentatív a magyar lakosságra.

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.