A minisztérium szerint törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk

A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk – írta szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

 

 

Közleményük ismerteti: a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn.

A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el.

Az Emmi közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen – írták -, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít. Ezért is kértük a szakszervezeteket, hogy ne teremtsenek káoszt, ne ösztönözzék a pedagógusokat a jogsértésre, és halasszák el a sztrájkot, várják meg a bíróság jogerős döntését – írták.

 


A közoktatásban dolgozók ezekben a napokban szervezik január 31-i első, figyelmeztető sztrájkjukat, amit március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés követ, olvasható a Pedagógusok Szakszervezetének oldalán.

A kezdeményezéshez budaörsi iskolák is csatlakoztak.

 

Részletek itt!

 


 

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.