2024 végéig 12 millió forint marad az áfamentességi határ

Magyarország Brüsszelben, a legkisebb vállalkozások érdekeit védve elérte, hogy továbbra is, a főszabálytól eltérően, 12 millió forint maradhasson az alanyi mentesség összeghatára az áfában – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

 

A Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára elmondta, hogy jelenleg az alanyi mentesség a legnépszerűbb adózási mód; több mint 812 ezren adóznak így.  Azzal pedig, hogy a csatlakozási szerződésben biztosított szintnél magasabb maradhat még 2024. december 31-ig az értékhatár, az érintettek egyrészt évente összességében mintegy 20 milliárd forintot spórolhatnak, másrészt az adózásuk is sokkal egyszerűbbé válik – szögezte le Izer Norbert. Az alanyi mentesség lényege ugyanis az, hogy főszabály szerint nem kell áfát felszámítani, fizetni, sőt még áfabevallást sem kell benyújtani – sorolta az államtitkár.

Felidézte, hogy míg 2009-ben még csak 5 millió forint volt az alanyi mentesség értékhatára, addig 2019-től már 12 millió, amelyet a továbbiakban is fenntarthat Magyarország. 2009-ben még csak mintegy 367 ezer vállalkozás tudta kihasználni az alanyi mentesség kínálta előnyöket, most pedig már több mint kétszer annyian.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.