Budaörs végérvényesen felkerült az úszósport térképére – A 36. helyen a BSC Úszószakosztálya az idei bajnoki pontversenyben

(Budaörs, 2021. december 2. – Budaörsi Infó) A budaörsi úszás az elmúlt években rohamos léptekkel fejlődik, aminek most már kézzel fogható eredménye van. Az idei bajnoki pontversenyben ugyanis 118 eltökélt egyesület közül a BSC Úszószakosztálya a 36. helyre ért fel. Az eredmény korszakalkotó a BSC életében, ez az Egyesület eddigi legjobb helyezése.

 

 

Az edzők és vezetőedzők víziójának, a folyamatos szakmai- és úszástechnikai fejlődésnek, valamint a bizalmon alapuló edző-versenyző kapcsolatok kialakításának köszönhetően az úszópalánták olyan eredményeket úsznak meg, amikről eredetileg csak suttogva, távlati tervekként beszéltek.

Ennek az előkelő 36. helynek azért is tulajdonítanak nagy jelentőséget, mert a BSC csak és kizárólag korosztályos országos bajnokságokon tudott részt venni a szezonban, hiszen a szakosztály nem foglalkoztat felnőtt versenyzőt.

Fő profilja a stabil utánpótlásképzés, a gyermek és ifjúsági versenyúszás biztosítása. A bajnoki pontverseny pedig a korosztályos országos bajnokságok, a felnőtt országos bajnokság, a rövid pályás országos bajnokság, a nyílt vízi országos bajnokság és a hosszútávúszó országos bajnokság összesített pontversenye.

 

A BSC-nek felnőtt versenyzők nélkül sikerült maga mögé utasítania szám szerint 82 másik egyesületet.

 

A BSC Úszószakosztályának fennállása óta ez a legjobb eredménye:

2017-ben 104 egyesület közül 46.

2018-ban 121 egyesületből 51.

2019-ben 106 egyesületből 42.

2020-ban nem rendeztek országos bajnokságokat

2021-ben 118 egyesületből 36.

 

A BSC Úszószakosztálya  arról számolt be a Budaörsi Infónak, hogy bár hihetetlenül hangzik, de még a koronavírus helyzet okozta akadályokat is sikerült megugraniuk:

„Fél éven keresztül nem készülhettünk Budaörs városának gyönyörű uszodájában, a BSC főhadiszállásán.

Emellett még hajnali edzéseket sem tarthattunk, hiszen a gyermek és ifi korosztályokban heti 8-9 edzés helyett 4 vízi és 1 szárazföldi edzéssel tudtunk csak felkészülni.

A hosszú nyári szünet után is vissza kellett rázódnunk, de a csapat és az edzőink közötti összhangnak köszönhetően folytatódhatott a BSC menetelése.

Látva az eredményeket, és azt a fejlődési ívet, amit a csapat ebben az évben is bejárt, azt mondhatjuk, hogy Budaörs végérvényesen felkerült az úszósport térképére. 

Köszönjük a Budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok és Strandnak, a BSC-s szülőknek, a Magyar Úszó Szövetségnek valamint nem utolsó sorban a Városvezetésnek belénk vetett bizalmát.”

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.