Asztalitenisz női BL – Győzelemmel kezdett a Budaörs

(Budaörs, 2021. november 6. – Budaörsi Infó) Győzelemmel kezdte a női asztalitenisz Bajnokok Ligája második csoportkörének küzdelmeit az SH-ITB Budaörsi SC csapata.

 

 

A magyar együttes – amely az előző szezonban ezüstérmes lett az Európa-kupában – Berlinben szerepel, az A jelű négyesben, első szombati ellenfele pedig a portugál Gdcs Juncal volt.

A riválisnál az orosz Tatyjana Garnova bizonyult a vezéregyéniségnek, ő előbb Fazekas Máriát, majd Póta Georginát is legyőzte, de ez is kevésnek bizonyult, miután Póta, Fazekas és Dari Helga is aratott egy-egy sikert, s ezzel a Budaörsé lett a végső győzelem.

A budaörsiek – akik a mostani idényre, elsősorban gazdasági okokból csökkentették a játékoskeretük létszámát – este a címvédő, házigazda berlini csapattal csapnak össze, majd a vasárnapi zárófordulóban a Lille következik.

A négyes csoportból az első kettő jut tovább a nyolc közé, a harmadik és negyedik helyezett átkerül az Európa-kupába, a legjobb 16 közé.

 

Eredmény, A csoport:

SH-ITB Budaörsi Sport Club – Juncal (portugál) 3-2
————————————————–
Fazekas Mária-Tatyjana Garnova 1-3 (-5, 8, -2, -9)
Póta Georgina-Raquel Andrade 3-0 (2, 3, 6)
Dari Helga-Janet Effiom 3-1 (5, 5, -7, 10)
Póta-Garnova 2-3 (-8, 10, 8, -10, -4)
Fazekas-Andrade 3-0 (4, 5, 11)

 

    később:
SH-ITB Budaörsi Sport Club – Berlin (német) 18.00

    vasárnap:
SH-ITB Budaörsi Sport Club – Lille (francia) 12.30

 

 

(Budaörsi Infó/MTI)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.