A Budaörsi Tanoda mint helyi jó gyakorlat bemutatása a PostART-on szervezett társadalmi konzultáción

(Budaörs, 2021. november 3. – Budaörsi Infó) 2021. november 2-án a budaörsi PostART-on került sor a „Magyar Nemzeti Roma Platform” című program keretein belül megrendezett társadalmi konzultációra. 

 

 

A jelenlévőket Dr. Ulicska László főosztályvezető köszöntötte a Belügyminisztérium Felzárkóztatási Stratégiai Tervezési Főosztályáról.

 

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (4)

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (5)

 

Jelen volt még Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Farkas Félix, Nemzetiségi Szószóló és Lakatos Sarolta, a Budaörsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, ezért Dénes Edina tolmácsolta szavait:

„Őszintén sajnálom, hogy nem lehetek jelen ezen a fontos tanácskozáson. A meghívást elég késő kaptam meg, így addigra már olyan lekötött vidéki programom volt, amit sajnos nem mondhattam le. Számomra rendkívül fontos ügy a hazai cigányság helyzetének javítása, ezért ha így, közvetett módon is, de mindenképpen szeretném köszönteni és támogatásomról biztosítani a tanácskozás résztvevőit.

A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnagyobb kudarca és adóssága, hogy társadalmi méretekben alig történt valami a cigány népesség felzárkóztatása érdekében. A probléma egyre csak újratermelődik.

Nem oldódott meg a lakhatási szegénység, a felsőoktatásban nem nőtt érezhetően az arányszámuk, a képzettség hiánya miatt a munkaerőpiacon döntően a rosszul fizetett állások jutnak nekik, továbbra is nagyon kevés a cigány értelmiségi és a közgondolkodásban sem enyhült a velük kapcsolatos előítéletesség, durva sztereotípiák uralják a közbeszédet.

Cigány honfitársaink naponta áldozatai a diszkriminációnak, a kirekesztésnek. Ezért annyira fontos minden lépés és minden az Európai Unióból érkező euró, amit erre a célra költünk el.

 

 

elovalasztas211011 (31)wittinghoff

 

A cigányság helyzetének javításában látványos sikereket inkább csak különböző helyi kezdeményezések hoztak. Szerénytelenség nélkül állítható, hogy ezek közé tartozik a Budaörsi Tanoda is, amely valóságos sikertörténet a városunkban.

Talán a legnagyobb eredmény, amit elértek, hogy a Tanodát senki nem tekinti etnikai intézménynek. Az itt dolgozó tanárok és az ide járó diákok között vannak cigányok és nem cigányok. Ez így természetes és csak így van értelme. Külső szemlélőnek jó látni, amikor egy-egy rendezvényünkön cigány és nem cigány gyerekek zenélnek és éneklik együtt a cigány és más kultúrák dalait – és számukra ez teljesen rendjén van. Szabadon, a legtermészetesebb módon adják át magukat a zene élvezetének előadók és közönségük egyaránt.

A budaörsi gyerekek szerint a Tanodába járni jó és menő. Talán ennek is köszönhető, hogy a városban gyakorlatilag megszűnt a bukás az iskolákban. A Tanoda kreatív műhely, ahol soha nem fogynak ki az ötletekből, nem lankad a kísérletező kedvük. Olyan missziót teljesítenek, amelynek eredményeként a budaörsi fiatalok és idősebbek között is radikálisan csökken az előítéletesség.

A Budaörsi Tanoda működő példája annak, hogy van remény, lehet valódi, kézzelfogható eredményeket elérni. Persze csak akkor, ha ezeket a kezdeményezéseket az állam, az Európai Unió és az önkormányzat is támogatja.

Budaörs inspiráló helyszíne egy olyan tanácskozásnak, amely céljai szerint javítani szeretne a hazai cigányság helyzetén. Ehhez a munkához kívánok sok erőt és bátorságot.”

 

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (6)

 

A rendezvényen Lakatos Sarolta,Budaörsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntőjében a helyi Roma Önkormányzatról beszélt a jelenlévőknek.

„A Budaörsi Roma Önkormányzat képviselőinek átlagéletkora 27 év. Itt, Budaörsön számtalan dolog különleges és egyedi, többek között a Roma Önkormányzat összetétele és annak működése. Hiszen azon kívül, hogy nagyon fiatalok a képviselők, a testületben 3 nő és 2 férfi van, mindenki főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezik, vagy jelenleg is felsőfokú intézményben tanul. Jómagam is a Waldorf Egyetem harmadéves hallgatója vagyok.

 

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (8)

 

Mindezeket nem mások ellenében, hanem pontosan ellenkezőleg, egyfajta példaként említem meg. Ugyanis számtalan előítélet, általánosítás, rossz beidegződés, olykor súlyos támadások érik a magyarországi cigányok képviseleti rendszerét, úgy mind a civil szervezetek és a nemzetiségi önkormányzatok területén. Csak néhány ezek közül: a cigány vezetők képzetlenek, nagyon erősen férfi központúak, nincsenek fiatalok a vezetők között stb., stb.

A Budaörsi Roma Önkormányzat munkájáról csak nagyon röviden. Legfontosabb számunkra az oktatás és a képzés, és ebben partnerünk a helyi Városi Önkormányzat és szinte minden budaörsi iskola és intézmény. Ugyanígy fontos a cigányokat érintő diszkrimináció és kirekesztés elleni harc, habár el kell mondanom, hogy ez Budaörsön rendkívül csekély mértékben van jelen, ellentétben az ország más régióival.

Számtalan programot szervezünk évente: gyermektáborok, kiállítások, holokauszt megemlékezések, koncertsorozatok, és nagyon hosszasan lehetne még sorolni.  Röviden ennyit a Budaörsi Roma Önkormányzatról.

 

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (7)

 

Nagy öröm számunkra, hogy a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága által életre hívott Roma Platform itt nálunk, Budaörsön tartja a mai napon a konferenciáját, felvilágosító programját. Hiszen ezzel mi, budaörsiek is hozzájárulunk ahhoz, hogy a magyar és a cigány társadalom – ha fogalmazhatok így –  közelebb kerüljön egymáshoz, hogy a  cigányok integrációja Magyarországon még erőteljesebb és intenzívebb legyen.”

 

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (3)

 

Majd a Budaörsi Tanodáról is szó esett a konzultáción.

„Akik köztünk élnek és dolgoznak a megyében – helyi jó gyakorlat bemutatása” címmel tartott előadást  Dr. Bogdán Péter.

 

 

nemzeti_roma_platform_eloadas_211102 (1)

 

„A Budaörsi Tanoda 1998 óta működő oktatási, kulturális intézmény Budaörsön, ahová iskola után, délutáni időszakban járnak a gyerekek és fiatalok korrepetálásra, tehetségfejlesztésre, szabadidős programokra, sportra és számtalan más tevékenységre. Itt együtt tanulnak és játszanak cigány és nem cigány gyerekek, arabok, szírek, perzsák, kínaiak, kicsik és nagyok jó tanulók és kevésbé jól tanulók.

A Tanoda alapfeladatai a korrepetálás,  fejlesztés, iskola utáni tanulás biztosítása, szabadidős tevékenységek biztosítása: kirándulás, sport, nyári táborok.

Művészeti és kulturális programok biztosítása, hangszerek oktatása, ének-zene oktatása, néptánc és kortárs táncok oktatása, tömeg –és versenysport lehetőségének a biztosítása, tehetségfejlesztés, tehetséggondozás.”

 

A Tanoda az alábbi fontos „alintézményeket” hozta létre az alapfeladatai ellátására, kiemelten a tehetséggondozás és a tehetségfejlesztésre koncentrálva, nagy hangsúlyt fektetve a hátrányos helyzetűek bevonására:

 

Budaörsi Tanoda

Napi rendszerességgel képességfejlesztés, korrepetálás, szinten tartás biztosítása, versenyekre, vizsgákra való felkészítés, gyerekek és fiatalok részére. A tanulás mellett szabadidős tevékenységet is biztosít a Tanoda: kirándulások, táborok, versenyek.

 

BudaörsiDigiTanoda                                                                                                                                          

2020. márciusában, az első COVID járvány idején létrehozott program, amely online segíti és támogatja a diákokat a tanulásban. A DigiTanoda szervez online kulturális programokat, vetélkedőket, előadásokat is.

 

Utazó Népzene és Néptánc Pedagógus Program 

Budaörsön és az egész ország területén tartanak népzenei és néptánc, valamint gyermekprogramokat a Tanoda önkéntesei és munkatársai. A népzene és a néptánc segítségével fejlesztik a gyerekek képességeit, segítik azokat a gyerekeket, akik valamilyen képességzavarral küzdenek: diszlexia, diszgráfia stb. Kiemelten foglalkoznak a tehetséges, kiemelkedően tehetséges gyerekekkel, valamint a hátrányos helyzetűekkel.

 

Budaörsi Népzene Tanoda                                                                                                                            

Budaörsön tartanak foglalkozásokat a Tanoda munkatársai és önkéntesei: énektanítás, hangszerek tanítása (gitár, zongora, furulya, dob, cajon, fuvola), valamint néptánc –és kortárs táncok tanítása is folyik. Szintén kiemelten foglalkozunk a tehetséges és kiemelkedően gyerekekkel, valamint a hátránnyal érkezőkkel.

 

Eddig elért,  fontosabb eredményeink a tehetségfejlesztés, tehetséggondozás területén:

– Budapesti és Országos Népdaléneklési Verseny:  ezüst, arany és kiemelt arany minősítés                    

– Nemzeti Színház, Országos Középiskolás Színjátszó Találkozó: 1. hely                                                           

– Diákra Hangolva, Középiskolás Művészeti Verseny: ének kategória: különdíj                                            

– Raoul Wallenberg Díj: A halálra táncoltatott lány – holokauszt táncballada színpadra állításáért                                                      

– UNICEF díj – “Közös többszörös”                                                                                                                         

– UNICEF – „Rajtad áll a jövőd!”  – díj                                                                                                                         

– ERIAC (Európai Roma Kulturális Intézet) – díja                                                                                                           

– Bonis Bona- a nemzet tehetségeiért díj (a Magyar Kormány díja)                                                                         

– Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Belügyminisztérium „példaértékű program”: 2. helyezett            

– latin versenytánc: nemzetközi és hazai versenyeken: 1. helyezés                                                                      

– Budaörsi Város Közművelődési Díja.

 

Sporteredmények: országos diákolimpia, labdarúgás: 1. hely, utánpótlás labdarúgás, U16., NBIII: 1. hely, budapesti amatőr labdarúgó bajnokság: 1. hely., országos diákolimpia, ökölvívás: 1. hely.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.