Festékkel takarták el a politikai hirdetéseket a budaörsi Városháza közelében lévő mindhárom buszmegállón

(Budaörs, 2021. október 27. – Budaörsi Infó) Nagy valószínűséggel a napokban festettek rá ismeretlenek a budaörsi Városháza környékén lévő mindhárom buszmegállóra, amiknek az oldalán politikai hirdetés volt. 

 

 

A Fidesz poltikai hirdetésein szereplők fejét és a nevüket festették le.

 

 

stopgraffiti21106

 

 

Ezt mindárom helyszínen megismételték, a többi megállóról még nincs tudomásunk.

 

 

stopgraffiti2110

 

 

Jutott a festékből egy kevés az Elk*rtuk című film plakátjára is.

 

 

 

stopgraffiti21104

 

 

Telex számolt be arról a friss hírről, hogy büntetőfeljelentést tesz Kálomista Gábor rendező, mert szerinte szabotálni akarták az Elk*rtuk-ot, még pedig úgy hogy arra buzdították az embereket hogy foglaljanak jegyet a filmre, de ne menjenek el.

Az Origo megkeresésére pedig azt mondta, hogy véleménye szerint ez a Gyurcsány-kommandó újabb támadása volt a film ellen.

„Az, hogy különböző olyan eszközöket vetnek be, szerintünk súrolja a bűncselekmény határát, vagy talán azt túl is lépi, ezért büntetőfeljelentést fogunk tenni az illetékes szerveknél.” – mondta.

 

Most Budaörsön kapott a filmes plakát és a politikai plakát is kis színkiegészítést.

Úgy tűnik az elkövetőknek sem a film, sem pedig Gyurcsány Ferenc, de még Márki-Zay Péter sem volt szimpatikus…Csak a két STOP! felirat. Azokhoz nem nyúltak.

 

Azért ez rongálás!

 

STOP!

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.