Időskorúakat kifosztó férfiakat ítéltek el

 Tizennégy és fél év fegyházbüntetésre ítéltek el nem jogerősen egy férfit, aki vízszerelőnek kiadva magát – társával együtt – több mint 15 millió forintot tulajdonított el három időskorú otthonából.

 

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy az elítélt és ismeretlen tettestársa vízszerelési munkálatokra hivatkozással jutott be a lakásokba. Az egyikük a konyhában tartotta a sértettet azzal az ürüggyel, hogy a szerelési munkálatok alatt a vizet folyamatosan folyatni kell. A másik elkövető ezalatt a sértettek megtakarított pénzét keresve átkutatta a lakást.

Az 53 éves elítélt 46 éves társával 2019. június 19-én egy II. kerületi társásházban lakó 79 éves nő otthonából 10,7 millió ezer forintot tulajdonított el.

Ezt követően, 2019. szeptember 05-én az elkövetők két időskorút fosztottak ki az otthonukban. Mindkét sértett ugyanabban a XX. kerületi társásházban lakott, egyikük 98 éves, a másik pedig 83 éves volt az elkövetés idején. A vádlottak az egyik sértett otthonából mintegy 3,6 millió forint, a másik időskorú áldozatuktól pedig csaknem 2 millió forint készpénzt tulajdonítottak el.

A nyomozók a két vádlottat még a rablás napján elfogták, a két XX. kerületi sértettől eltulajdonított pénzt náluk megtalálták, lefoglalták, majd az időskorú sértetteknek visszaadták. Az első esetben eltulajdonított több mint 10 millió forint azonban nem térült meg.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a vádlottakkal szemben több rendbeli kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon. A bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján az 53 éves, többszörös visszaeső férfit fegyházbüntetése mellett 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét pedig kizárta. 46 éves társával szemben a bíróság 5 év 6 hónap börtönbüntetést, valamint 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.