Emberölésre készülő radikális csoport vezetőit vették őrizetbe Magyarországon

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

 

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videómegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, “hogy ha ölnek, öljenek szépen” – közölte a főügyész.

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy “hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az ítélete “halál”.

Ezt követően a “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.

A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította “a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek – írták.

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre.

Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.